Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy, a szószegő

Az áremelés és a szószegés kormányának nevezte a Medgyessy-kormányt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-05-28 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:57.221787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány a választási ígéretek ellenére "szétverte az otthontámogatási rendszert", emelte a diákhitel kamatait, növelte a földgáz, a villamos energia, illetve a gyógyszerek árát - mondta a politikus. Rogán Antal a Kovács László MSZP-elnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Kiss Péter kancelláriaminiszter elmúlt két évet értékelő sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.

A gyógyszerárakról szólva az ellenzéki politikus kiemelte a szív- és érrendszeri betegségek elleni szereket, amelyek ingyenessé tételét ígérte Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltként, ezzel szemben áruk egy év alatt 20 százalékkal emelkedett.

Rogán Antal az SZDSZ pénteken bejelentett adóchartájáról szólva elmondta, hogy a felkérés ellenére a fideszes képviselők nem írják alá az SZDSZ kampánychartáját, ellenben minden parlament elé kerülő konkrét adócsökkentő javaslatot meg fognak szavazni. (Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke pénteken sajtótájékoztatón jelentette be: a Szabad Demokraták Szövetsége jövő szerdán a Parlament elé invitálja a 386 országgyűlési képviselőt, hogy írják alá az SZDSZ adóchartáját.)

A fideszes politikus közölte: az SZDSZ két éve kormánypárt, ez idő alatt lett volna lehetősége az adók csökkentésére, ezzel szemben minden alkalommal megszavazta az adóemeléseket, többek között az illeték 50 százalékos emelését, az áfakulcsok 15, illetve 25 százalékra történő növelését, valamint a gépjárműadók emelését.

Kérdésre válaszolva a politikus elmondta, hogy a Fidesz-frakció akkor dolgozza ki álláspontját a számlás, "színlelt munkaszerződésekre" vonatkozó, SZDSZ által bejelentett módosítási javaslatról, a türelmi idő december 31-ig történő meghosszabbításáról, amikor az indítvány szerepelni fog az Országgyűlés napirendjén, amire még nem került sor. Hozzáfűzte, hogy nem bízik az SZDSZ ígéreteiben, amelyek meglátása szerint "egy-egy választási kampányra korlátozódnak".

A politikus a nemzeti petíció nyomán születő indítványokra vonatkozó kérdésre azt mondta: a jövő héten egyeztetnek a szakmai és civil szervezetekkel, és ezután fogalmazzák meg konkrét javaslataikat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek