Bérük értékének megőrzéséért tüntettek a közalkalmazottak
A közalkalmazotti bérek értékének megőrzéséért demonstráltak pedagógusok pénteken délután a Pénzügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium épületet előtt.
Dátum: 2004-05-28 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:58.124868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által kezdeményezett demonstrációt támogatta a Munkástanácsok pedagógus ágazata, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Társasága, az Egészségügyi és Szociális Ágazatokban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Liga szakszervezetek, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Belügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Szakképzési Szakszervezet.
A demonstrálók követelték, hogy a kormány azonnal intézkedjen a dolgozói bérek vásárlóértékének megőrzéséről, a jogi és finanszírozási garanciák megteremtéséről.
A demonstrálók időközben több száz fősre növekedett csoportja a Pénzügyminisztérium elől mintegy "élő kapcsolatot kialakítva" az oktatási tárca elé vonultak.
Az Oktatási Minisztérium előtt Nagy Erzsébet, a PDSZ Baranya megyei szervezetének tagja úgy fogalmazott, azok vannak itt, akiknek elfogadhatatlan, hogy több mint öt százalékot veszít idén a fizetésük értéke, s hogy "kiszúrják a szemüket az 5.460 forintos osztályfőnöki pótlékokkal és a kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés 1.100 forintos növelésével".
Nemcsak azért elfogadhatatlan ez, mert mindössze 1,12 százalékos átlagos fizetésemelést jelentene, hanem mert a bértábla befagyasztása egy minden párt által stratégiai ágazatnak nevezett területen történik - hangsúlyozta.
Varga László, aki egy szekszárdi iskolában biológia-testnevelés szakos pedagógus, az MTI-nek elmondta: 40 éve tanít. A pedagógusok sokszor erőn felül is vállalnak pluszmunkát saját maguk, vagy a családjuk rovására. Tenni kell azért, hogy a tanítás feltételei biztosítottak legyenek - szögezte le.
A demonstrálók a korábbi kormányzati ígéretekre utalva rózsaszín lufikat engedtek a levegőbe, hogy az ígéretek helyébe valódi tettek lépjenek.
A PDSZ elnöke a tüntetés után a résztvevők alacsony létszámát a közelgő tanév végével, illetve a hosszú hétvégére szervezett kirándulásokkal indokolta.
MTI - fideszfrakcio.hu