Megbízólevél az új constantai tiszteletbeli konzulnak
Pálosi Ferenc lett Magyarország constantai tiszteletbeli konzulja, megbízólevelét pénteken adta át Mádl Ferenc köztársasági elnök. Ez a 90-es évek végén létesült tisztség körülbelül egy éve betöltetlen volt ezen a helyen, a köztársasági elnök a közép-európai államfők mamaiai találkozójához kapcsolódóan használta fel az alkalmat a tiszteletbeli konzul beiktatására.
Dátum: 2004-05-28 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:58.415754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tiszteletbeli konzuli iroda épülete előtt a helyi magyar közösség mintegy 60 képviselője és több helyi érdeklődő jelenlétében fogadta a magas rangú vendéget a város román polgármestere és maga a tiszteletbeli konzul.
A helyi vállalkozóként tevékenykedő Pálosi Ferenc elmondta: Constanta ma több szempontból is nagy jelentőségű város. Élénk az idegenforgalma, egyre többen látogatnak oda külföldről, így Magyarországról is. A földközi-tengeri kikötő működésének, a gazdaság fejlődésének köszönhetően a magyar üzletemberek is mind gyakrabban keresik fel Constantát.
Constantában és környékén mintegy kétezer ember vallja magát magyarnak, a tiszteletbeli konzul elmondása szerint összetartó közösséget alkotnak. Pálosi Ferenc elmondta: erős a kötődése Magyarországhoz, elsősorban rokoni kapcsolatai révén. Nagybátyja, nagynénje és unokatestvére Budapesten él.
A tiszteletbeli konzuli iroda mostantól a Magyar Házban működik. Ez helyet ad a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei szervezetének, akárcsak a református imaháznak. Maga az épület a református egyház tulajdona, hétvégenként itt gyűlnek össze imádságra, közös együttlétre, kulturális eseményekre a magyar közösség tagjai.
Mádl Ferenc köztársasági elnök pénteken este mamaiai és constantai programjának befejeztével hazautazott.
MTI - fideszfrakcio.hu