Vihart kavart a HVIM újvidéki sajtótájékoztatója
Visszafelé "sült el" a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) csütörtöki újvidéki sajtótájékoztatója: megtartása óta ismét támadások érik az újvidéki Magyar Szó című napilapot az általa rendezett honvédtalálkozó miatt.
Dátum: 2004-05-28 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:06:59.029487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tanjug hírügynökség szerint pénteken a Szerb Radikális Párt (SRS) és a Vajdasági Reformpárt (RV) élesen elítélte "a fasizmus elharapózását", amely a honvédtalálkozón és a HVIM sajtótájékoztatóján nyilvánult meg.
A szélsőségesen nacionalista SRS követelte a két "súlyos incidens" felelőseinek megnevezését, és azoknak a lemondását, akik "támogatják a fasizmust és a sovinizmust" a Vajdaságban. A demokratikus tömbhöz tartozó RV szerint az illetékes szerveknek fényt kell deríteniük arra, hogy kik támogatják a megszálló hadsereg veteránjainak rendezvényeit.
A Magyar Szó május elején a lapkiadó újvidéki székházában megrendezte a II. világháborút megjárt délvidéki magyar honvédek első találkozóját. A rendezvény hullámokat vert, a honvédtalálkozót elítélte az újvidéki kormány és a parlament is.
A HVIM öt aktivistája csütörtökön a Magyar Szó lapkiadójának épülete előtt rögtönzött sajtótájékoztatót, amelyen támogatásukról biztosították a honvédtalálkozót, s visszautasították az ezzel kapcsolatos vádakat. A szervezet aktivistái a helyszínen röpcédulákat osztottak ki, amelyeken szorgalmazták a Délvidéki Társnemzeti Régió (DTR) létrehozását a Vajdaság északi részén, amelyet hetven százalékban kisebbségek laknak.
A Magyar Szó és a lapkiadó nem járult hozzá ahhoz, hogy a HVIM sajtótájékoztatót tartson a székház előtt, és így keljen a honvédtalálkozó és a lap védelmére. A lap vezetői elhatárolódtak a HVIM rendezvényétől. Kókai Péter főszerkesztő az MTI-nek nyilatkozva azt a félelmét fogalmazta meg, hogy a szervezet ezzel az erkölcsi támogatásnak szánt sajtótájékoztatóval inkább kárt okozhat a Magyar Szónak.
MTI - fideszfrakcio.hu