Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeres rakétakísérlet Pakisztánban

Sikeres kísérletet hajtottak végre Pakisztánban szombaton egy nukleáris töltet célba juttatására is alkalmas, közepes hatótávolságú rakétával.


Dátum: 2004-05-29 07:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:00.237798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Hatf-V (más néven Gauri) típusú rakéta maximálisan 1500 kilométert képes megtenni. Ezúttal 900 kilométerre lévő célra lőtték ki, és a hadsereg szóvivője szerint el is találta azt. A kísérlet az ország védelmi képességeinek javítására irányuló erőfeszítések sorába illeszkedik - jelezte a tábornok. A teszt előtt Pakisztán a szomszédos országokat, köztük a vele fegyverkezési versenyt folytató Indiát is értesítette.

Ilyen rakétákkal Pakisztán adott esetben elérhetne bármelyik fontos katonai célpontot Indiában, jóllehet Iszlámábád már tagadta, hogy kísérleteinek köze lenne a két ország közti feszültségnek. A kísérletre alig néhány nappal azt követően került sor, hogy Indiában új kormány lépett hivatalba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek