Országjárásra indul a Nemzeti Petíció
Az alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé. Ezt a jogot söpörte félre a parlament kormánypárti többsége hétfőn, amikor nem volt hajlandó tárgyalni a Nemzeti Petícióban megfogalmazott kérdésekről - mondta szombaton Nyitrai Zsolt, aki Rétvári Bencével, az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament elnökével tartott közös sajtótájékoztatót, ahol bemutatták a Nemzeti Petíciót népszerűsítő, országjáró körútra induló óriásplakátot.
Dátum: 2004-05-29 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:01.437518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fiatalokat érintő kérdésekről szólva a Fidelitas alelnöke úgy fogalmazott, hogy a Medgyessy-kormány ifjúságpolitikája elégtelenre vizsgázott. A kormány a fiataloknak tett ígéreteit megszegte, és megsemmisítette azokat az intézkedéseket, amelyeket a polgári kormány hozott a fiatalok élethelyzetének javítása céljából. Nyitrai Zsolt emlékeztetett az otthonteremtési támogatás rendszerének szétverésére, annak ellenére, hogy a rendszerről Medgyessy Péter kormányfő miniszterelnök-jelöltként még azt mondta, "jó dolog, amit folytatni fognak". A képviselő kiemelte, hogy a Nemzeti Petíció kérései közül a fiatalok számára talán a legfontosabb a lakástámogatási rendszer visszaállítása, amit már több mint egymillió ember támogatott aláírásával. Nyitrai Zsolt emlékeztetett, hogy a parlamenti kormánytöbbség hétfőn semmibe vette több mint egymillió ember akaratát, amikor elutasította a petícióban foglaltak tárgysorozatba vételét, amivel az alkotmányban foglalt elveknek is ellentmondott.
A képviselő elmondta, hogy a Szövetség azért indítja útnak a petíciót népszerűsítő plakátot, hogy az emberek lássák, mire mondott nemet a szocialista kormányzat. Nyitrai Zsolt azzal is indokolta az óriás plakát országos körútját, hogy valószínűleg a június 13-i európai parlamenti választás után újabb gazdasági megszorítások várhatóak. Mint mondta, a Fidesz arra kéri az embereket, hogy június 13-án ismét támogassák a Nemzeti Petíció, de ezúttal úgy, hogy a Szövetség Szabad Európa listára adják voksukat.
Rétvári Bence megfogalmazása szerint az otthonteremtési támogatással az állam azt a pénzt adta vissza a fiataloknak, amit adó, járulék és illeték formájában elvont tőlük, például az építkezéseknél is. Megjegyezte, hogy a fiatalok érdekeit az otthonteremtés szolgálja, jobban, mint a fogyasztási cikkek vásárlása, vagy az egyéni beruházások.
fideszfrakcio.hu