Rimaszombatban felavatták Izsó Miklós Petőfi-szobrát
Rimaszombat főterén szombaton ünnepélyes keretek között felavatták Petőfi Sándor életnagyságú szobrát, Izsó Miklós alkotását, amelynek eredetileg a budapesti Március 15. téren kellett volna állnia.
Dátum: 2004-05-29 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:02.025932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tompa Mihályról elnevezett téren több ezer ember volt jelen az eseményen. A szabadságharc után Rimaszombatban mestere, Ferenczy István mellett kőfaragósegédként dolgozó Izsó szobrát a Petőfi-szoborbizottság 1882-ben a városnak adományozta, mondván: ott a helye, hiszen Izsó Rimaszombatot vallotta szülővárosának. Az évszázadnál hosszabb ideig Rimaszombatban őrzött gipszmodellt sosem öntötték bronzba, mígnem B. Kovács István történész és Erdélyi Géza református püspök néhány éve elhatározták, hogy a városban helyet találnak Petőfinek. A meghirdetett közadakozásnak, a magyarországi és szlovákiai közalapítványok támogatásának és a rimaszombati polgármester, Czifrus István segítségének köszönhetően a szobor a város főterén, Tompa szobra mellett, az egykori Vármegyeházával szemben kapott helyet.
159 éve, ugyanezen a napon, 1845 május 29-én ebben az épületben "kineveztettem, és fölesküdtem táblabírónak... Isten és Gömör megye kegyelméből" - írta Petőfi, akinek rövid élete végéig ez volt az egyetlen közjogi tisztsége. Később 1875-ben az alkotó, Izsó Miklós ugyanezen a napon halt meg.
A legszebb Petőfi-szoborként számon tartott gipszmintából a magyarországi Győrfi Lajos szobrászművész és Varga Imre öntőmester készített bronzöntvényt.
Magyarországról a szoboravatáson megjelent Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Budapest képviseletében Demszky Gábor főpolgármester, Viniczai Tibor az MDF alelnöke, Győrffy Csaba pozsonyi magyar nagykövet, Varga György kassai magyar főkonzul, és számos szlovákiai és magyarországi civil szervezet és önkormányzat képviseltette magát. Mádl Ferenc magyar államfő üdvözlő levelét az elnöki iroda kabinetfőnöke, Szentgyörgyi András, Orbán Viktor volt miniszterelnök üzenetét pedig a Rimaszombathoz közeli Rozsnyóról származó tanácsadója, Sunyovszky Szilvia olvasta fel.
Az ünnepségen beszédet mondott Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Csáky Pál, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese, Czifrus István polgármester, a szobrot leleplező Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő és Karol Wlachovsky, a magyar irodalom jeles szlovák fordítója.
- Petőfi Sándor, aki megtesítette számunkra a szabadság fogalmát, immár jelképként, de újra megérkezett Gömörországba. Itt a helye: köztünk, az egyesülő Európában, és ez számunkra történelmi pillanat, hiszen a szobor a magyarság újraegyesítését is jelképezi - mondta az MTI-nek szoborbizottság elnöke, B. Kovács István. Elárulta: fölmerült annak a gondolata, hogy az egykori rimaszombati diák, a jó palóc, Mikszáth Kálmán is szobrot érdemelne a városban.
MTI - fideszfrakcio.hu