Betiltottak egy svéd számítógépes játékot történelemhamisítás címén Kínában
A II. világháborúban játszódó Hearts of Iron nevű játék, amelyet a stockholmi Paradox Entertainment vállalat fejlesztett ki, azzal érdemelte ki a kínai hatóságok megkülönböztetett figyelmét, hogy független államként ábrázolja Tibetet, Mandzsúriát és az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur Zichiqu) autonóm területet, Tajvan pedig japán gyarmatként szerepel benne.
Dátum: 2004-05-29 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:02.716188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A játék azért jutott a betiltás sorsára, mert "meghamisítja a történelmet, és káros Kína szuverenitására és területi integritására nézve" - idézte a kínai kulturális minisztérium közleményét az Új Kína (Xinhua) hírügynökség. A rendelkezés értelmében a játékot a kínai honlapok nem terjeszthetik a világhálón, azokat az internet-kávézókat pedig, amelyek lehetővé teszik vendégeik számára, hogy játszanak a játékkal, vagy letöltsék azt, pénzbüntetés, sőt bezárás fenyegeti.
MTI - fideszfrakcio.hu