Verheugen az EU-bővítés veszélyeiről
Az európai szélsőjobboldal előretörésének nem szabad késleltetnie az EU bővítését - véli az Európai Bizottság bővítési felelőse, aki azonban attól tart, hogy a csatlakozási szerződések aláírásáig néhány vörös szemafor még megállíthatja a vonatot.
Dátum: 2002-06-06 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:56.887171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Financial Times kontinentális kiadásában csütörtökön megjelent nyilatkozatában Günter Verheugen súlyosan elhibázottnak nevezte az olyan elemzéseket, amelyek abból indulnak ki, hogy mivel a populista mozgalmak félelemkeltésre és a bizonytalanságérzet fokozására aknázták ki a bővítést, le kellene állítani a folyamatot.
A biztos a maga részéről elszántan harcol az ilyen nézetek ellen. Az utóbbi hetekben a tagállamokban és a tagjelölt országokban tartott beszédek sorában figyelmeztette a kormányokat arra, hogy "rettenetes" következményekkel járna, ha a bővítés késleltetésével próbálnák kiengesztelni a szélsőjobboldalt.
A bővítés bármilyen késlekedése valamennyi tagjelölt országban súlyos gondokat okozna - állítja Verheugen, hozzáfűzve, hogy ha ez politikai okok miatt következne be, azt a tagjelöltek nemcsak hogy árulásnak tekintenék, de reményeik szertefoszlását látnák benne.
A bővítéstől való félelem önmagában talán még nem lenne elég ahhoz, hogy bármelyik tagország megpróbálja lefékezni a bővítést; olyan légkört teremt azonban, amelyben a folyamat bármilyen más okból bekövetkező megakadása ürügyként szolgálhat a megállításához - vélik a lap elemzői. Példaként utalnak a nizzai szerződésről éppen egy éve tartott írországi népszavazás elutasító eredményére és arra, hogy a csatlakozás költségei - bennük a közvetlen mezőgazdasági támogatások ügye is - súrlódásokat okoznak.
Verheugen szerint azonban teljes képtelenség azt állítani, hogy a bővítés bekövetkezése után szélesre nyílnak a kapuk a keletről érkező bevándorlók előtt. Már csak azért is, mert akkor várhatóan jelentős mértékben emelkedni fog az új tagországokba irányuló külföldi tőkebeáramlás, a jelenlegi tagállamok pedig abból húzhatnak hasznot, hogy az unió belső piaca több 100 millió fogyasztóval bővül.
"Az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen bevándorlás valószínűségét éppen az növelné, ha bezárnánk az ajtókat" - érvel a biztos, aki szerint a migráció kordában tartásának legbiztosabb módja az európai integráció.
A lap szerint azonban a brüsszeli bizottságot és a tagországokat máris érhetik olyan vádak, hogy engedtek a szélsőjobbról érkező nyomásnak, hiszen úgy döntöttek, hogy a csatlakozások után bizonyos ideig még korlátozni fogják az új tagországokból érkező munkaerő beáramlását. Ezt elsősorban Németország és Ausztria erőszakolta ki, az olcsó keleti munkaerő beáramlásától félve.
A Financial Times azt is figyelemre méltónak tartja, hogy a bővítési menetrend végső szakaszainak közeledtével Verheugen nem nagyon kap határozott támogatást a tagállamok politikusaitól. Ez utóbbiak éppenséggel egyre kevésbé szívesen ecsetelik a bővítés előnyeit, vagy azt, hogy hatására miért válna stabilabbá Európa.
A lap idézi Pat Coxot, az Európai Parlament elnökét, aki komolyan aggasztónak tartja ezt a hallgatást. "Itt az ideje, hogy nehéz politikai döntéseket hozzunk, de szinte egyetlen tagország sem tett semmit annak érdekében, hogy felkészítse erre a polgárokat" - állapította meg.
Az egyik közelmúltbeli Eurobarométer-felmérés szerint az uniós polgároknak mindössze egy százaléka tekinti "nagyon jól tájékozottnak" magát a bővítéssel kapcsolatban - jegyzi meg a lap.
Az írek bizonyosan nem voltak meggyőződve a bővítés előnyeiről, amikor tavaly elutasították a nizzai szerződést. Ezt az idén ősszel másodszor is megtehetik, ami szintén kisiklathatja a bővítés vonatát. Az Európai Bizottságnak hivatalosan nincs szükségterve erre az esetre, a lap által idézett egyik uniós diplomata szerint azonban "őrültség lenne azt hinni", hogy valóban nincs. "Ha így lenne, elfelejthetnénk a bővítési menetrendet."