Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két túszejtő és egy túsz halálával ért véget a hobari túszdráma

Két túszejtő halálával, több őrizetbe vételével és a legtöbb túsz kiszabadításával ért véget vasárnap a túszdráma a szaúd-arábiai Hobarban. Meg nem erősített hírek szerint megöltek egy túszt a terroristák, akik szombaton már kioltották 16 ember életét.


Dátum: 2004-05-30 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:04.548522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szaúdi biztonsági erők vasárnap megrohamozták azokat a lakóépületeket, amelyekben az al-Kaida terrorszervezet állítólagos tagjai fogva tartottak mintegy 50 külföldit. Őrizetbe vették a túszejtők vezetőjét és több társát, két terroristát megöltek - közölték szaúdi források.

A túszok többsége, és a lakók elhagyták az Oasis nevű épületkomplexumot, és a helyi kórházak, szállodák felé tartottak.

Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete a Fox News amerikai hírtelevíziónak elmondta, hogy a kiszabadítottak között hét amerikai van.

Nem egészen egy hónapon belül ez már a második súlyos terrortámadás volt szaúdi olajlétesítmény ellen. A gépfegyverekkel és robbanóanyagokkal felszerelkezett terroristák akciója ezúttal azzal kezdődött szombaton, hogy lövöldözni kezdtek az alkalmazottakra több nyugati olajipari cég képviselete és az alkalmazottak lakóházai környékén. Megöltek kilenc szaúdi és hét külföldi állampolgárt, majd bevették magukat a lakóépületekbe, és túszul ejtettek 50 embert.

Kállai Miklós rijádi magyar konzul az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint sem halálos, sem sebesült magyar áldozata nincs a terrortámadásnak és a túszdrámának.

A szaúdi hatóságok vasárnap közölték, hogy magas fokú riadókészültséget tartanak az ország minden olajlétesítményénél, és kijelentették, hogy az energiaipar zavartalanul működik tovább a hobari terrortámadás után.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek