Újabb takarékossági intézkedés: százmilliót költenek az állami honlapokra
Százmillió forintot költ a kormány az államigazgatási szervek tartalmi és formai átalakítására. Ennek keretében továbbképzik az érintett intézményeknek a honlap fejlesztéséért felelős munkatársait.
Dátum: 2004-05-30 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:05.167114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Miniszterelnöki Hivatal Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala mintegy 100 millió forintot fordít a központi államigazgatási szervek honlapjainak tartalmi és formai összehangolására - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A hirdetmény közzétételével indított tárgyalásos eljárást a Webconsult.hu Kft. nyerte el.
A megbízás magába foglalja az érintett szervezetek tartalomfrissítéssel foglalkozó munkatársainak oktatását, az érintett szervezetek tartalomszolgáltatási tevékenységének monitorozását.
A nyertesnek el kell készítenie a honlap használatával összefüggő kivonatos, vázlatos, publikus formájú adatvédelmi tájékoztatót, ami lehet azonos az összes honlapnál, de nem lehet azonos a szervezet adatvédelmi szabályzatával. A győztes szolgáltatónak biztosítania kell az érintett honlapok közvetlen elérését a kormányzati portálról.
A tenderre öt pályázat érkezett. A nyertesen kívül jelentkezett a T-Systems Unisoftware Kft., a MÁV Informatika Kft., az Elender Üzleti Kommunikációs és Szolgáltató Rt., továbbá mint közös ajánlattevők a Freesoft Kft., az Intersoft-Hungary Kft., és az econet.hu Rt.
MTI - fideszfrakcio.hu