Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saron benyújtotta a gázai kivonulás tervét

Ariel Saron izraeli kormányfő benyújtotta a gázai övezeti egyoldalú kivonulási tervet. A Saron vezette Likud párt korábban belső "népszavazásán" elutasította a tervet, és a 23 fős kabineten belül sem számíthat a kormányfő a többség támogatásra.


Dátum: 2004-05-30 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:05.842695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeliek nagy többsége viszont támogatja az elképzelést, amelynek értelmében megszüntetnék négy ciszjordániai mellett az összes gázai övezeti zsidó telepet. Az 1967-es háború során Izrael által elfoglalt Gázai övezetben mintegy 7500 zsidó telepes él 1,3 millió palesztin között.

Ariel Saron izraeli kormányfő a vasárnapi kormányülésen benyújtotta a gázai övezeti egyoldalú kivonulási tervet, de várhatóan csak a következő kormányülésen születik róla döntés. Az Ariel Saron vezette Likud párt május másodikán tartott belső "népszavazásán" elutasította a tervet, és 23 fős kabineten belül sem számíthat a kormányfő a többség támogatásra, főként Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter ellenkezése miatt. Az izraeliek nagy többsége viszont támogatja a tervet, amelynek értelmében megszüntetnék négy ciszjordániai mellett az összes gázai övezeti zsidó telepet. Az 1967-es háború során Izrael által elfoglalt Gázai övezetben mintegy 7500 zsidó telepes él 1,3 millió palesztin között.

A kormányülést megnyitva Ariel Saron rámutatott, hogy a kabinet vasárnap nem fog szavazni a tervről. "Ma elkezdjük és a következő kormányülésen folytatjuk" - jelentette ki. A kormányfő előző nap az izraeli rádiónak adott interjúban élesen bírálta ellenfeleit. Zsarolással vádolta meg egyes, meg nem nevezett minisztereit, feltehetően fő riválisára, Benjamin Netanjahura utalva, aki megvonta a miniszterelnök tervétől a támogatást. Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter a rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy a Gázai övezet megszállásának folytatása "ellentétes Izrael biztonsági érdekeivel".

A most benyújtott terv majdnem azonos az eredeti változattal, amelyet korábban támogatásáról biztosított George Bush amerikai elnök és az egyiptomi vezetés is. Ariel Saron attól tart, hogy az Egyesült Államok és Egyiptom nem támogatná a terv "felvizezett" változatát. A kormányfő tanácsadói szerint pozitív javaslatok várhatók a kivonulási terv ügyében, miután a miniszterek többsége nem kíván kormányválságot.

Az izraeli légierő Gázában vasárnap reggel célzott támadással likvidálta a Hamász radikális palesztin szervezet egyik magas rangú parancsnokát. A támadás során életét vesztette a parancsnok segéde, valamint egy járókelő is, további heten megsebesültek. Izraeli katonák behatoltak a Gázai övezet déli részén lévő rafahi menekülttáborba is, ahol három házat leromboltak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek