410 éve hunyt el Balassi Bálint
Balassi Bálint halálának 410. évfordulójáról emlékeztek meg a költő nyughelyénél Szlovákiában, az egykori Liptó-vármegyei Hybbén. A Magyar Köztársaság Pozsonyi Kulturális Intézete és a pozsonyi magyar nagykövetség rendezte ünnepi eseményen a színtiszta szlovák falu templomában Bartal Károly premontrei apát és Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele koncelebrálták a szentmisét.
Dátum: 2004-05-30 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:06.418857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Balassiak egykori családi birtokán álló műemlék templom szentélye alatt nyugszanak az Esztergom ostromában 1594-ben megsebesült, majd néhány nap múltán, 1594 meghalt legnagyobb magyar reneszánsz költő földi maradványai. A 19-20. század fordulóján vita tárgya volt, vajon valóban Balassi csontjai nyugszanak-e a hybbei oltár alatti sírkamrában. A csontokat akkor Budapestre szállították, ahol az antropológiai vizsgálódás után a szakemberek arra a megállapodásra jutottak, hogy azok nagy valószínűség szerint Balassi Bálint csontjai. Ezek után 1906-ban a költő földi maradványait díszes kincsesládában elhelyezve, 1906 augusztus 27-én, nagy pompával, újra eltemették és a templom szentélyében ma is látható emléktáblát helyeztek el. Később a Magyar Tudományos Akadémia a templom külső falán állított emléktáblát, de ezt a fasiszta szlovák állam idején, 1943-ban a szlovák belügyminiszter rendelkezése nyomán eltávolították, összetörték, és szemétre dobták.
Most, 2004 pünkösd vasárnapján ismét megjelölték a helyet. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a szlovák kulturális tárca közösen állított kétnyelvű emlékoszlopot a templomkertben. Szentirmai Zoltán Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásán egy Balassit ábrázoló bronzplakett, magyar és szlovák nyelvű felirat látható. Az emlékoszlopot Koncz Erika, a NKÖM helyettes államtitkára, és a szlovák kulturális tárca Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartozó államtitkára, Kvarda József leplezték le.
Koncz Erika az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: igen méltányos, hogy a szlovák partnertárca maradéktalanul hozzájárul, hogy Hybbén, a Balassi-emlékév keretében közösen adózhatunk a költő emlékének. Örvendetes, hogy közös múltban közössé fonódott kultúráink a közös Európában ismét egymás felé fordulnak.
Kvarda József hasonlóképpen a közös történelem jelentőségéről, a hagyományok és nagyságok közös megbecsülésének, emlékük, művük megőrzésének fontosságáról beszélt a hybbei emlékünnepségen, ahol a Magyarországról érkezett tisztelgők, a helyi és a járási önkormányzat képviselői mellett a falu szlovák lakói közül is mintegy százan voltak jelen.
MTI - fideszfrakcio.hu