Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lopakodó privatizáció Pakson: Draskovics nem tud róla, vagy szándékosan hazudik?

Megszoktuk már, hogy amikor a szocialisták cáfolnak valamit, arról a legtöbb esetben utólag kiderül: mégis igaz. Így volt ez a gázárakkal, az otthonteremtési támogatásokkal, a diákhitellel, és most így van ez a paksi privatizációval is.


Dátum: 2004-05-31 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:08.899561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Draskovics Tibor a napokban cáfolta, hogy az erőmű állami tulajdonosa, a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. titokban készülődik önmaga, ezáltal a Paksi Atomerőmű Rt. eladására azzal, hogy a társaság részvényeinek egy tekintélyes hányadát a tőzsdén kívánja értékesíteni.

Íme az igazság: "A közgyűlés - a társaság tervezett tőzsdei

bevezetésének előkészítéseként (sic!) - döntött továbbá az MVM Rt. nyomdai úton előállított részvényeinek dematerializált részvénnyé történő átalakításáról." - részlet az MVM Rt. legutóbbi közgyűlését követő közleményből. (Forrás: http://www.mvm.hu/main.php?hir=800.)

Mindez magyarán annyit jelent, hogy a háttérben gőzerővel zajlik a paksi atomerőmű privatizációjának előkészítése. A tények tehát feketén-fehéren cáfolják Draskovics Tibor polgárokat félrevezetni szándékozó kijelentéseit.

Az atomerőmű és az MVM Rt. piaci megítélése napjainkban a legrosszabb, a súlyos üzemzavar miatti milliárdos veszteségek utolérték a társaság pénzügyi helyzetét, és a paksi reaktorok szinte félgőzzel termelnek. A veszteségessé vált állami cégek eladási ügyleteinek a hátterében mindig fel szokott merülni a korrupció gyanúja. Vajon a paksi privatizációt is belengi a korrupció árnyéka?

A Magyar Köztársaság polgárai egyre nagyobb aggodalommal szemlélik a Medgyessy-kormány újabb és újabb - ezúttal egy veszélyes nukleáris üzem sorsát érintő - szószegéseit.

Koltai Tamás

országgyűlési képviselő

Fidesz - Magyar polgári Szövetség

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek