Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NATO-nak új stratégiára és új képességekre van szüksége

Brüsszelben, a NATO székhelyén a nukleáris tervező csoport, majd a védelmi tervező bizottság tanácskozásával megnyílt az atlanti szövetség védelmi minisztereinek kétnapos tavaszi ülésszaka, amelynek fő napirendi pontja várhatólag a terrorizmus világméretű leküzdésére irányuló új stratégiai koncepció kidolgozásának megindítása lesz.


Dátum: 2002-06-06 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:57.537675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 19 tagország minisztereinek értekezletén Magyarországot Juhász Ferenc honvédelmi miniszter képviseli, kíséretében van Fodor Lajos vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

A külügyminiszterek két héttel ezelőtti reykjavíki értekezlete és George Bush amerikai elnök európai körútja óta megváltozott az utóbbi hónapokban már-már válságot rebesgető, kétkedő hangokkal teli légkör a NATO körül. A tagországok között teret hódít az a felismerés, hogy a hidegháború megszűnése, a Szovjetunió felbomlása után a katonai szövetségnek újfajta kihívások, elsősorban az egyre félelmetesebb erővel támadó terrorizmus elleni harcra kell átszerveznie erőit és haditechnikáját, s ennek következtében meg kell fordulnia a katonai kiadások tíz éve tartó csökkenésének.

Brüsszeli diplomáciai körökben komoly figyelmet keltett, hogy hétfőn Tony Blair brit és José María Aznar spanyol miniszterelnök közös levélben hívták fel szövetségeseiket haditechnikájuk erőteljes korszerűsítésére. "Azt akarjuk, hogy a szövetség vállaljon új szerepeket és alakítson ki új képességeket" - ami világosan elfogadni ajánlja azt az új szerepkört, amely immár túllépne az atlanti szövetség fél évszázada lefektetett keretein, beleértve földrajzi térségét. Az is figyelmet keltett, hogy Franciaország, amely hagyományosan a legtartózkodóbb a NATO közös elhatározásai iránt, most Jacques Chirac elnök nyilatkozatával megígérte védelmi költségvetésének számottevő emelését.

A The Wall Street Journal Europe kommentárja rámutatott, hogy Bush az európai körút során beszédeiben világosan kifejtette: az Egyesült Államok nem egyedül és önhatalmúlag akarja megvívni a háborút a terrorizmus ellen, hanem - mint Bush a német Bundestagban mondta - "teljes értékű katonai partnerekkel". Ehhez viszont a NATO-nak új stratégiára és új képességekre lesz szüksége. A konzervatív lap azt olvasta ki Bush európai beszédeiből, hogy Washington Európán kívüli beavatkozásokra is képessé akarja tenni a NATO-t, s ehhez nemcsak új stratégiára, hanem valamennyi szövetséges haditechnikájának lendületes fejlesztésére is szükség lesz.

Kapcsolódó elemek