Romokban hever Medgyessy szavahihetősége
Két éve folyik a vita a Medgyessy-kormány nyolcszáz kilométeres autópálya-építési ígéretéről, melynek kapcsán nem kevesebbről, mint a miniszterelnök szavahihetőségéről van szó - jelentette ki Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
Dátum: 2004-05-31 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:09.808275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus emlékeztetett arra a múlt heti tihanyi média-konferenciára, amelyen Braun Róbert a miniszterelnök bizalmasa és közszerepléseiért felelős segítője, a MEH távozó helyettes államtitkára - a titoktartás terhe alól szabadulva - őszintén beszélt a nyolcszáz kilométernyi autópálya-építés ígéretéről. A konferencián készült hangfelvétel bizonyítja, hogy Braun Róbert szó szerint azt mondta: "Én pontosan tudom, hogy a 800 kilométer autópálya hogyan született. Nyilván valaki kitalálta az egyik oldalon, hogy ötszáz, és aztán valaki azt mondta, hatszáz, és akkor most legyen nyolcszáz, és akkor ezt megírták. És akkor én vettem magamnak a fáradtságot, amikor kormányra kerültünk, mert hogy ezzel előbb-utóbb foglalkozni kell, megkérdeztem a Gazdasági Minisztériumot, hogy mekkora autópálya-építési kapacitás van Magyarországon, és akkor kiderült, hogy Magyarországon egy évben, ha minden ..., ha minden gép azon dolgozik, hogy autópálya legyen, akkor lehet 110 kilométer autópályát építeni egy év alatt. És akkor nem épül semmi más."
- Egyesek blöffnek tartják az ilyet, én - mivel a blöff bocsánatos bűn - csalásnak nevezem, ha valaki úgy tesz komoly ígéreteket, hogy tudja, azt eleve nem lehet megvalósítani - jegyezte meg Répássy Róbert. Hozzátette: jelentős dologról van szó, hiszen Medgyessy a mai napig kitart ezen ígérete mellett, amit a legutóbbi parlamenti vitanapon meg is erősített.
- A miniszterelnök szavahihetősége sokadszorra omlott össze - hangsúlyozta a politikus. Emlékeztetett az otthonteremtési támogatás feltételeinek lerontására, arra, hogy a beígért évi nyolcezer bérlakásból mindössze 732 épült meg, hogy a közel egymillió embert érintő szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők ingyenes gyógyszerellátása sem vált valóra, hogy a diákok a mai napig nem utaznak ingyen az iskola és a lakóhelyük között, valamint arra, hogy nem lesz gázár-emelés.
fideszfrakcio.hu