Orbán Viktor: Egyenes beszédre van szükség
Két év óta azt látom az Országgyűlésben, a közéletben, hogy azt mondják a fehérre, hogy fekete. Az embereket kirugdossák az állásukból, bezárják a gyárakat, és azt mondják, hogy javul a munkaerő-piaci helyzet. Azt látom, hogy az árak az égbe szöknek, és azt mondják, hogy jobban élünk. Azt mondják, hogy a bérek sokkal jobban növekednek, mint az árak, könnyebb az élet, miközben egyre nehezebben élünk, pedig nem dolgozunk kevesebbet - nyilatkozta Orbán Viktor a Vasárnapi Újságnak.
Dátum: 2004-06-01 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:13.344367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mostanában Flóráról vagy pedig a Fideszről kérdezik többet az elnök urat?
Az utóbbi időben inkább Flóra lányunkról kapok több kérdést. Talán ez egy jó lehetőség arra, hogy a Vasárnapi Újság hallgatóinak is megköszönjem, hogy olyan sokan voltak kedvesek, és különböző formában eljuttatták hozzánk és feleségemhez a jókívánságaikat.
Gyermeknap is van, pünkösd is van; mi jut eszébe ilyenkor egy apának, akinek most született ugye nemrég ötödik gyereke?
Öt gyerek mellett az embernek kevés ideje van gondolkodni...
... azért nagy baj lenne egy politikusnál, hogyha...
... hát fajtája válogatja, hogy melyikkel hogyan járnánk jobban, de most ezt inkább, ha megengedi zárójelbe is teszem. Talán az ilyen ünnepnapok nyugodalmasabbak - de azért öt gyerek az öt ébresztő, öt reggeli, ráadásul a legkisebb az éjszaka is... öt ebéd, az öt délutáni foglalkozás, az öt lefektetés, öt fürdetés, tehát azt kell mondanom, hogy a nagycsaládosok, akik elsősorban az ilyen ünnepeken együtt vannak mindig, a szülők esetében örülnek, hogy a nap végére jutottak, és még minden gyerek megvan, és egyik sem törte el semmijét. Ha szeretettel, szeretetben töltötték el egymással és nem veszekedéssel a gyerekek a hétvégét, akkor különösen hálásak lehetünk. Szóval szépek az ünnepek, de estére azért el szoktunk fáradni. Az ünnepeknek az a sajátossága, hogy el-elkoptatnak komoly gondolatokat, illetve megszokottá teszik őket, hogyha gyakran ismételgetjük. Nem sok minden maradt már elfoglalatlanul a családdal és a gyermekkel összefüggésben. Nem is azzal van a baj, hogy rosszakat mondanánk, meg hogy ügyetlenül fejeznénk ki magunkat: a baj az, hogy kevés a gyerek. Ugyan a családról sokat beszélünk, mindig elmondjuk, hogy a pénznél vannak fontosabb dolgok is, és hogy a szeretet azon dolgok közé tartozik, amit ha az ember szétoszt, vagy másoknak is átad, nem kevesebb lesz belőle, hanem több. Ezt mind tudjuk, mégis ha Magyarországra ránézünk, azt látjuk, hogy egyre kevesebb gyermek születik, többször hív bennünket a harang temetésre, mint keresztelőre. A családok életében sok baj van, lehetnénk sokkal jobb állapotban is, nemcsak a születendő vagy megszületett gyermekek számát tekintve, hanem a szeretetteljes családi élet szempontjából is, de ez az ünnep nem arra való, hogy kókadozzunk és fanyalogjunk, meg panaszkodjunk, hanem sokkal inkább arra, hogy bizakodjunk, hogy lesz ez még másképpen is. Rajtunk múlik, nekünk magunknak kell először belülről megváltozni és akkor szerintem az egész ország, az egész magyar nemzet jobb lelkiállapotba juthat majd.
Pünkösdkor a tanítványok elkezdtek nyelveken szólni. Milyen nyelveken kellene most szólni, hogy legyen egy kis békesség, legyen egyetértés, megértsék egymást a politikusok és megértsék egymást az emberek?
Egyenes nyelven kellene szólni, hogyha ez a képzavar megbocsátható. Szóval egyenes beszédre volna szükség. A békétlenségnek is, a rossz döntéseknek is, a hibáknak is, a türelmetlenségnek is nagyon gyakran az az oka, hogy őszintétlen légkör vesz bennünket körül, gyakran a magánéletünkben is, ez is elő szokott fordulni, persze kinek-kinek mi jut osztályrészül, vannak szerencsésebbek és kevésbé szerencsések. De a közéletet kétség kívül ez jellemzi, őszintétlenség és az egyenes beszéd hiánya. Ha ezeken tudnánk változtatni, akkor talán a legnagyobb bajtól szabadíthatnánk meg az országot.
Nagyon finomnak érzem a kifejezést, hogy őszintétlenség, mert mostanában az a divat, hogy lehazugozzák egymást a politikusok, sőt lehazugozzák egymást a pártok, például a Fideszt lehazugozzák mostanában MSZP-oldalról.
Hát nézze, nem vagyok híve annak az álszent viselkedésnek, hogy ha durván valótlant állít valaki, akkor le kellene mondanunk arról jogról, hogy annak nevezzük a hazugságot, ami. Tehát én nem javaslom, hogy kiiktassuk a magyar nyelvből ezt a kifejezést, de én is érzem, hogy nagyon gyakran esik át a közélet némely szereplője a ló másik oldalára. Ha valótlan tényállításról van szó, akkor az ember az ilyesmit még csak elviseli, legfeljebb azt mondja, hogy ennél finomabb stílus is divatos lehetne a tisztelt házban, vagy a közéletben. De amikor ráadásul nincs is szó valótlan tényállításról, hanem szinte reflexszerűen, mint ahogyan más jobb ízlésű emberek jó napot kívánnak egymásnak, így röpködnek bántóan minősítő jelzők, azt már szerintem komoly fogyatékosság. Nem minden őszintétlenség hazugság. Mondjuk, itt van az álképviselők dolga. Ugye európai parlamenti választás küszöbén vagyunk. Parlamenti képviselőket fogunk választani és fölkérni Brüsszelben végzendő munkára. Ezeknek a jelölteknek a neve ott olvasható a szavazócédulán és vannak olyan közéleti szereplők, már most bejelentették, hogy a maguk részéről köszönik, ők ha bizalmat kapnak akkor sem fognak eleget tenni annak a munkának, amit vállalnak, vagyis eszük ágában sincs Brüsszelben munkát végezni Magyarország javára, hanem valamilyen más, bonyolult, nehezen érthető okból úgy gondolták, hogy mégis nekik kell első vagy második helyen szerepelni ennek a listának. Ez nem hazugság, hanem inkább csak őszintétlenség, kiforgatása a dolgoknak, nem erről szól a történet. A történet arról szól, hogy megbízunk embereket azzal, hogy bizonyos nemzet érdekében végzendő munkát vállaljanak el, és legjobb tudásuk szerint tegyenek annak eleget. S akkor jön ez a ravaszkodás, tudja ez a csavarás-csűrés, nem is úgy, hanem amúgy, hátulról, oldalról, bonyolultan, spekulálás. Szóval ezek a szerintem a múltból itt maradt, nem igazából a magyar karakterhez tartozó, bántó tulajdonságok, úgy hirtelen fel tudnak erősödni, szóval vannak a közéletnek olyan időszakai, amikor persze közel sem vagyunk hibátlanok mi magunk sem. A közélet sem üti meg a tökéletesség mércéjét, sőt meg sem közelíti, de mégis valahogyan az ember úgy érzi, javul a dolog, úgy elemelkedik a földtől, úgy bizonyos szabályokat mindenki tiszteletben tart, szóval az ember érzi, hogy egyre jobb és jobb lesz. És vannak olyan időszakok, amikor meg nyúlós, ragadós, tapadós... az ember, ha ki akarja magát vonni, akkor sem tud kimaradni, szóval az egész úgy lefele megy közben, közel a földhöz, már lassan térden állunk, aztán négykézláb, aztán már-már nem is tudjuk, hogy pontosan a többi lénytől mi különböztet meg bennünket; szóval van egy ilyen érzés is.
Nem a kampány az oka?
Ó, nem; bár megtehetnénk, hogy azt mondjuk, hogy ezek a tulajdonságaink csak egy-két hónapra érvényesek és utána megszabadulunk tőlük, de nem ez a helyzet, hanem velünk maradnak, hát két év óta azt látom az Országgyűlésben, a közéletben, hogy azt mondják a fehérre, hogy fekete. Hát az embereket kirugdossák az állásukból, bezárják a gyárakat, és azt mondják, hogy javul a munkaerő-piaci helyzet. Azt látom, hogy az árak az égbe szöknek, és azt mondják, hogy jobban élünk. Azt mondják, hogy a bérek sokkal jobban növekednek, mint az árak, könnyebb az élet, miközben egyre nehezebben élünk, pedig nem dolgozunk kevesebbet. Azt mondják, hogy őrizni kell a közvagyont, közben ami mozdítható viszik, eladják, privatizálják, azt mondják, hogy nemzeti érdeket képviselünk és közben a külföldiek előnyt élveznek Magyarországon. Szóval mást látunk, mást hallunk és ennek semmi köze nincs a kampányhoz, attól tartok, hogy ha nem figyelünk oda, akkor a közéletnek ez állandó tulajdonságává válik és megront bennünket. Az egyenes beszéd fegyverével vagy gyógyszerével kell ellene védekeznünk.
Elég az egyenes beszéd? Nagyon félek, hogy nem elég az egyenes beszéd, valami mást kellene kitalálni. Emlékszem a kampányidőszakra az előző választásnál. Ott arról volt szó, hogy mi büszkén vállaljuk azt, amit tettünk, az eredmények értünk beszélnek. A hazugságok legyőzték az eredményeket, legyőzték a tisztes politikát. Most is így lesz?
Kétségkívül az embert érik fájdalmas élmények, néha úgy érzi, hogy inkább a rossz hajlamok kerekedtek a jó tulajdonságok fölé. Óvatosan kell bánni az ilyen érzésekkel, mert nem biztos, hogy az embernek igaza van, de attól tartok, hogy a magyar közéletben gyakran nem véletlenül érez így az ember, hanem inkább jókkal. Először bízni kell szerintem abban, hogy mégiscsak van egy morális egyensúly a közéletben, és előbb-utóbb a jó az a rossz fölé fog kerekedni.
Általában nagyon el szokott késni. Soká szokott győzni a jó, legyünk őszinték.
A minőség, a jóakarat, a jó szándék mégiscsak fölül fog kerekedni. A második dolog, amit be kell látnunk, hogy magától ez nem fog menni. Tehát magunknak is tenni kell érte, vállalni kell a küzdelmet, vállalni kell a vitákat, vállalni kell a harcot. Egy idős hölgy mondta nekem a napokban, hogy az a tény, hogy keresztények vagyunk, nem jelenti azt, hogy balekok is legyünk, hanem úgy ahogy az írva vagyon, ravasznak is kell lenni, meg szelídnek is egyszerre, ez lehetséges.
Vajon a hazugságok ellen elég az igazság, az igaz beszéd?
A magányos ember igazsága is gyógymód, egyfajta gyógyszer, de nem megoldás. Hazugsággal szemben az igazság mellett az egyenes beszéd mellett az egymásban való hit mellett a kölcsönös bizalom mellett elkötelezett emberek együttműködése is szükséges. Ha egymásra találunk, ha együtt vagyunk, ha összefogunk, akkor szerintem a magunk igazságának, meg általában annak, amit erkölcsi szempontból helyesnek és jónak tartunk is könnyebben tudunk érvényt szerezni, mintha mindenki csak magában vívja meg a saját harcát. Én ezért nagy jelentőségnek tartok minden olyan közéleti megmozdulást, minden olyan közéleti pillanatot, amelyben emberek egymásra találnak, és közös célok érdekében össze tudnak fogni.
Egymillió ember aláírt egy petíciót. A parlamentben lesöpörték az asztalról.
Így kezdődik, de aztán győzelemmel végződik, ez az én válaszom az ön kérdésére, nem szabad az első menet elején néhány öv alatti ütés miatt elveszteni a kedvünket. Tehát azt hiszem, hogy az a körülmény, hogy nemzeti petíciónak nevezett öt kérés mögé, amely a nyugdíjasok javát, a nagycsaládosok javát, a fiatalokét, a mezőgazdaságból élőkét és a munkából élőkét egyaránt szolgálja, szóval, hogy emellett a kezdeményezés mellett több mint egymillió ember fölsorakozott, hogy össze tudott fogni ellencélok érdekében - zárójelben jegyzem meg, hogy párthovatartozásra való tekintet nélkül nagyon gyakran, mert a becsléseink szerint mintegy húsz százaléka az aláíróknak egyébként nem feltétlenül a Fideszt szokta kitüntetni választói bizalmával - szóval önmagában ez a tény erőt kell, hogy adjon és reményt kell, hogy adjon a jövőre. Soha, semmilyen ügy érdekében még ennyi ember nem fogott össze, azt a hitet tartja ébren személy szerint bennem, de szerintem sokunkban is, hogy a nemzeti egység nem illúzió, ha jól fogalmazzuk meg a közös célokat, ha megtaláljuk az egymáshoz vezető utat, ha odafordulunk egymás felé és a közös problémák mentén fogunk össze. Tehát nemcsak beszédeket mondunk erről, hanem valóban közös, konkrét célok mellett kötelezzük el magunkat, akkor egy nemzeti egység vagy a nemzet egysége fölépíthető lesz és megvalósítható. Most persze lesöpörték az Országgyűlés asztaláról a kéréseket, ami egyébként szerintem sérti részben a jó ízlést, részben a demokratikus viselkedés normáit, egyetlen demokratikus európai államban sem fordulhatott volna ez elő csak attól tartok, hogy itt és most Magyarországon, és sérti az alkotmányról vallott fölfogásunkat is, mert alkotmányos joga minden embernek egyéni vagy csoportos kezdeményezéssel kérést intézni az illetékes állami szervhez, kormányhoz, illetve parlamenthez. Tehát sok baj történt most, szomorú történet ez. Egyfajta mélypontja a mögöttünk hagyott tizenegynéhány esztendős rendszerváltoztatásnak de miután ez a mélypont, bízunk abban, hogy innen már csak fölfelé vezet. Van elgondolásom arra nézve is, hogy hogyan haladjunk fölfele a grádicson és töretlenül hiszek abban, hogy miután Magyarországon demokratikus közéleti rendszer működik, ezért a végén nem teheti majd meg a kormányzat, nem tehetik meg a kormánypárti képviselők, az ország vezetői, hogy figyelmen kívül hagyják több mint egymillió ember akaratát, tehát a petícióban szereplő öt kérés szerintem győzelemre fogjuk vinni. Ennek az a formája, hogy most megalakítottunk egy törvényelőkészítő bizottságot, hiszen nemcsak a Fidesz támogatja a petíciót, több mint 200 helyi és országos civil szervezet is támogatja. Benyújtjuk ezeket az indítványokat a parlament elé mind az öt témában és a parlament ezekről dönteni fog. Ha június 13-án egyébként a Fidesz kap többségi bizalmat, azt úgy kell tekintenünk, mint a petíció melletti állásfoglalását a magyar választópolgároknak. Bármilyen kormányzatról is legyen szó - így a mostaninak sem - teszi lehetővé, hogy szemet hunyjon efölött, hogy kikerülje, hogy úgy tegyen, mintha mi sem történt volna. Nem teheti meg, hogy nem hajtja végre azokat a kéréseket, amelyekkel petíció formájában és a voksokkal hozzájuk fordultak az emberek.
Idézek valamit: egymillió ember aláírta, de kilencmillió nem.
Magyarországon nyolcmillió ember jogosult választásra, ebből egymillió-néhányszázezer ember írta eddig alá, és miután folytatjuk az aláírásgyűjtést, még sokan alá is fogják majd írni. A választásokon pedig reményeink szerint sokan részt vesznek, akik az európai uniós parlamenti helyek mellett a saját életükről is, Magyarország jövőjéről is, a petíció sorsáról is véleményt, ítéletet alkotnak majd amikor szavazni mennek. Ez a kettő akció együtt a választás és a petíció szerint ki fogja adni a népakaratot.
Mint futballistát kérdem: nagy különbség az, hogy valaki úgy megy ki a pályára, hogy érzem, hogy most gólt fogok rúgni? Vagy pedig úgy megy ki, hogy ha a lábamra pattan a labda, akkor abból lehet, hogy gól is lesz?
Önbizalom nélkül semmi sem megy. Az önbizalom az nem azonos az elbizakodottsággal és végképp nem azonos a nagyképűséggel és legkevésbé azonos azzal, hogy az ember azt hiszi, hogy mindenben neki van igaza. A demokratikus közélet arról ismerszik meg, hogy sok vélemény fogalmazódik meg ugyanarról a kérdésről van forgalomban egyidejűleg, és az emberek eldöntik, hogy mégis melyik álláspontot, melyik közéleti szereplőt, melyik politikai pártot tüntetik a bizalmukkal. Tehát nem a győzelemben kell hinni, hanem abban kell hinni, hogy mindent megteszünk a győzelemért.
Mi a teendő, hogyha az ember ott van a pályán, és az ellenfél az tudatosan megpróbálja lerúgni az embert, tudatosan belekönyököl, tudatosan lefejeli, hogy kell akkor viselkedni?
Az életösztön és a bölcsesség segít, ott ahol van értelme vállalni kell a vitát, vissza kell verni az ilyen támadásokat; ott, ahol pedig inkább okosan félre kell lépni, ott hagyni kell, hogy elsuhanjanak a sípcsontunk vagy a fülünk mellett az öklök vagy a talpak. Nem lehet általános esetet megfogalmazni. Egy dolog biztos, hogy a személyes integritást érdemes megőrizni, tehát csak az az ember tud ebben a közéleti világban talpon maradni - legyen szó egyébként az ország egyik legkisebb településéről vagy éppen az Országgyűlésről - aki biztos lábakon áll. Nem egyszerűen magát vagy saját érdekeit képviseli a közéletben, hanem úgy érzi, hogy valami olyasmiért áll ki, ami több mint ő, ami fontosabb, mint az ő egyéni szempontjai, valami olyasmiért, ami nélkül a közösség nem tudna boldogulni. Ha ebben eléggé hisz, akkor meg fogja állni a helyét, és tudni fogja, hogy mikor kell védekezni, mikor kell elszaladni, és mikor kell szembefordulni.
Hogyha elege van mindenből, akkor hova szokott menekülni?
Hát mindenből sosincs elegem. Szerencsés ember vagyok, öt gyermek, az sok gondot jelent, de a gondokat messze meghaladó örömöt. Hogyha nagyon nagy bajom, fájdalmam, gondom van, vagy nagyon elfáradtam akkor egész egyszerűen hazamegyek, és nem engedem, hogy máson járjon az eszem, mint a saját gyermekeim körül. Ez segít a legtöbbet. A sport bizonyos szempontból a munka része: azt akkor is el kell végezni, ha nem esik jól. Tehát edzeni akkor is kell, hogyha egyébként már az embernek majdnem mindenből elege van. Szerintem a mi szakmánknak részét alkotja a sport. Aki fizikailag egy elfogadható szintig nem tudja karbantartani saját magát, annak előbb-utóbb széthullanak a gondolatai, és hogy ha egy vezető embernek a gondolatai, javaslatai, munkarendje fizikai fáradtság okán széthullik, akkor szép lassan minden elkezd mállani, és előbb-utóbb, nem túl látványosan, de minden szétdől körülötte, és aztán ott marad a semmi közepén. Ezért nagyon fontos, hogy akik súlyt viselnek, felelősséget viselnek, akinek időnként nyomasztó gondok vannak a vállán, akinek nagyon nehéz kérdésekben időnként morális kérdésekben is állást kell foglalnia, igyekezzen magát fizikailag is jó állapotban tartani. Ezért a sportot csak félig-meddig tekintem kikapcsolódásnak, legalább olyan mértékig kötelezőnek is tartom.
Most már a kampány finisében vagyunk. Mi az, amit az elkövetkező héten csinálnia kell még személy szerint, és a Szövetségnek?
Nekem az a kötelességem ilyenkor, hogy minél több emberrel találkozzam. Amit gondolok a helyzetről, az ország előtt álló kérdésekről, arra adandó lehetséges válaszokról, most már európai ügyekről is, azt minél több embernek el tudjam mondani, ezért a következő kéthétben naponta 5-6 helyén is meg fogok fordulni az országnak. Van, ahol csak interjúkat adok, van, ahol a saját aktivistáinkkal találkozom, de a legtöbb helyen a kisebb-nagyobb gyűléseket is tartok. Elsősorban vidéki helyeket céloztam meg, különösen azokra a helyekre szeretnék sokszor eljutni, ahol mezőgazdaságból élnek az emberek. Azt tapasztalom, hogy a falusi életet élő mezőgazdasághoz kötődő emberek körében alacsony a kedv és az eltökéltség, hogy részt vegyenek az európai választáson. Őket szeretném meggyőzni arról, hogy ne maradjanak otthon június 13-án, hogy ne Európa járjon a fejükben, hanem a saját életük, érezzék fontosnak, hogy beleszólhatnak a saját életük egyik fontos pillanatába, érezzék úgy, hogy ha most nem állnak ki a Nemzeti Petícióban foglaltak mellett, akkor pórul járnak majd, most lehet megakadályozni néhány rossz dolgot, és most lehet győzelemre vinni néhány fontos ügyet. Erről szeretném őket meggyőzni, és ahogyan az a mi esetünkben szokás, tehát a polgári, nemzeti keresztény értékeket valló politikai közéletben szokás, egyszer össze kell gyűlnünk legalább, hogy erőt adjunk egymásnak. Egy ilyen összegyülekezés szerintem szükséges választás lesz, tehát összejövünk június 6-án, ahogyan mi mondjuk az Összefogás napján a Műegyetem előtt. Reményeink szerint nagyon sokan találkozunk majd. Az ország minden pontjából érkezettek, hogy kiálljunk látványosan, egymásnak is erőt adva mind azon dolgok mellett, amelyek fontosak a számunkra és nevén nevezzük azokat a dolgokat, amiken változtatni szeretnénk, és erőt adjunk egymásnak és buzdítsuk egymást arra, hogy június 13-án ne csak elmenjünk, hanem minél több rokont, ismerőst, szomszédot, barátot vigyünk el magunkkal, győzzük meg őket a választások értelméről.
Hát akkor jó munkát kívánok, gondolom, a hallgatók nevében is, a hátralévő időben meg szép pünkösdöt.
Köszönöm szépen; és személy szerint önnek is, és a Vasárnapi Újság minden tisztelt hallgatójának szép ünnepeket, örömöket hozó európai parlamenti választást kívánok.
radio.hu - firdeszfrakcio.hu