Az Európai Parlament az EU intézményrendszerében
Az EU egyidejűleg államok és népek közössége, s ez a sajátossága intézményrendszerének felépítésében is tükröződik: legfontosabb intézményei közül az Európai Bizottság a közös európai érdekeket, a miniszterek tanácsa a tagállamokat, az Európai Parlament (EP) pedig a népeket, illetve az uniós polgárokat képviseli.
Dátum: 2004-06-01 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:13.644824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1979 óta közvetlenül választott - és így a népképviseleti elvet európai szinten is áttételek nélkül érvényre juttató - EP szerepe és jelentősége az utóbbi évtizedekben folyamatosan nőtt. Ez az irányzat jelenleg is tart, bár a parlament illetékességi és befolyási körének meghatározása az uniós intézményi rend legtöbbet vitatott kérdései közé tartozik.
Az EU különleges jellegéből adódóan az EP nem tekinthető a szó klasszikus értelmében vett parlamentnek. Önálló jogalkotási hatásköre nincs, ezt csak a tanáccsal közösen gyakorolhatja. Politikai, jogszabály-alkotási kezdeményezéseket tehet ugyan, de ezeket is csak az Európai Bizottság közvetítésével.
Másrészt az uniós intézményi rend eddigi fejlődésének egyik legfontosabb vonulata éppen az, hogy az EP egyre jobban hasonlít egy valódi parlamenthez. A közösségi költségvetés elfogadásában már 1970 óta meghatározó szerepe - gyakorlatilag vétójoga - van, s ugyanez érvényes új tagállamok felvételére, az Európai Bizottság elnökének a kinevezésére, illetve magának a testületnek a megerősítésére. A bizottsággal szemben a parlament a bizalmatlansági indítvány eszközével is élhet. Egyre erősebbek és kiterjedtebbek felügyeleti, ellenőrző szerepkörei is, amelyek ugyancsak a hagyományos parlamenti tevékenység fontos elemei közé tartoznak.
Mindezzel együtt tény, hogy az EU-ban a legnagyobb horderejű döntések mind a mai napig a tagállamok szintjén - közvetlenül a miniszterek tanácsában, illetve az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsban - születnek. Ezen a körön belül is kiemelkedő jelentőségűek az alapszerződések elfogadására, illetve módosításaira vonatkozó döntések, már csak azért is, mert magát az intézményi rendet is ezek határozzák meg. Ilyenek - mint például most az új alkotmányos szerződés esetében - csak kormányközi konferenciákon születhetnek, s e folyamatokban az EP továbbra is kívülállónak számít. Képviselői legfeljebb megfigyelőként vehetnek részt a tagállamok közötti tárgyalásokon, azok eredményeit érdemben nem befolyásolhatják.
Ettől eltekintve azonban ma már az unió intézményi működésének és politikai tevékenységének alig van olyan területe, ahol az EP befolyása ne lenne legalábbis érzékelhető, gyakran számottevő, egyes esetekben pedig meghatározó.
Első számú befolyásérvényesíti lehetősége és terepe a döntéshozatali eljárásokban való részvétel, amely az alapszerződésekben pontosan szabályozott, általában meglehetősen bonyolult rend szerint zajlik. Jelenleg nem kevesebb, mint hétféle formája létezik (az alkotmányos szerződés ezen is egyszerűsíteni fog), de ezek közel sem azonos jelentőségűek. A legfontosabbnak a költségvetési, valamint az úgynevezett együttdöntési eljárás tekinthető, mert ezekben a döntéshozatali folyamat szempontjából a parlament teljesen egyenrangú partnere a tanácsnak.
Az intézmények közötti munkamegosztásban a legtöbb esetben a brüsszeli bizottságot illeti meg a kezdeményezés joga, amely a közös politikák területén kizárólagos. Az EP szerepe általában a bizottsági előterjesztések, illetve jogszabályokra tett javaslatok tárgyalásakor kezdődik. Ezekről a megfelelő állandó bizottsága által készített, majd a politikai csoportokban is megvitatott jelentés alapján alakítja ki álláspontját, amely módosító indítványokat is tartalmazhat, s csaknem minden esetben tartalmaz is.
Ezután következik a voltaképpeni jogalkotási eljárás, amely jellemző esetben a három legfontosabb intézmény közötti hosszú - gyakran évekig elhúzódó - alkufolyamat. A legtöbbször alkalmazott mechanizmus az együttdöntés; ezt használják többek között a munkavállalók szabad áramlásával, az egységes belső piaccal, a kutatással és fejlesztéssel, a környezetvédelemmel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos döntések meghozatalakor.
Másrészt vannak még olyan elsőrendű fontosságú területek, amelyeken a parlamentnek csak véleményezési joga van; ilyen mindenekelőtt az adózás, valamint a közösségi költségvetés úgynevezett kötelező elemeinek a meghatározása.
A költségvetési eljárásban való részvétel ezzel együtt is az EP legerősebb jogosítványai közé tartozik, ami abban is tükröződik, hogy a parlament a tanáccsal együtt alkotja az EU költségvetési hatóságát. Erre a területre is érvényes az uniós döntéshozatali rendnek az az általános szabálya, hogy a bizottság kezdeményez, a tanács és a parlament külön-külön lefolytatja a politikai vitákat, majd e két utóbbi intézmény közösen dönt.
Az éves költségvetés legtöbb tételét illetően a parlamenté az utolsó szó, és elnökének aláírása nélkül a költségvetés nem is léphet érvénybe. Vagyis az EP-nek e tekintetben vétójoga van, amellyel korábban két alkalommal élt is; ilyen esetekben újra kell kezdeni a költségvetési eljárást. Erre azonban nem volt példa a 80-as évek első fele óta, jórészt azzal összefüggésben, hogy 1986-tól az éves kiadásokat előre kidolgozott több éves pénzügyi tervek alapján határozzák meg. Ez utóbbiakat viszont ismét csak közösen fogadja el a parlament és a tanács.
Az EP demokratikus ellenőrzést gyakorol a közösség valamennyi tevékenysége felett, ide értve természetesen a költségvetés végrehajtását, valamint a többi intézmény működését. E feladatának ellátása érdekében ideiglenes vizsgálóbizottságokat is létrehozhat.
A parlamenti ellenőrzés erős formája érvényesül az Európai Bizottsággal szemben, amelyet az EP bizalmatlansági indítvány megszavazásával lemondásra is kényszeríthet. Erre még nem volt ugyan példa, de a lehetőség korántsem csak elméleti: a Jacques Santer vezette előző bizottság 1999 márciusában csak önkéntes lemondásával tudta megelőzni.
MTI - fideszfrakcio.hu