Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizi E. Szilveszter: A szellemi tőke gyarapítása az erdélyi autonómiát segíti

A szellemi tőke fejlődésével, újratermelésével lehet elősegíteni az autonómia ügyét Erdélyben - ezt a gondolatot fejtette ki Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Krónika keddi számában.


Dátum: 2004-06-01 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:14.286709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vizi E. Szilveszter abból az alkalomból adott interjút az erdélyi napilapnak, hogy a hétvégén részt vett a csíksomlyói pünkösdi búcsún, majd Székelyudvarhelyen egy regionális kutatóintézet létrehozásáról tárgyalt Szász Jenő polgármesterrel.

A tudós elmondta: az MTA kutatói szerint egy adott országban a kisebbség kulturális és gazdasági érdekei mindenkor a többség érdekeit szolgálják. Erdélyben - ahol hagyományai vannak az önrendelkezésnek - az autonómia követendő gondolat, támogatni kell azokat erőket, amelyek akár az Európai Unión kívül is az autonómia megvalósítását szorgalmazzák - állapította meg Vízi E. Szilveszter.

Az MTA elsősorban azzal tudja támogatni ezt az ügyet - hangoztatta az interjúalany -, hogy a kisebbségben vagy szórványban élő magyarság szellemi tőkéjét emeli, segíti annak újratermelését. "Meggyőződésem szerint a román kormány is tudatában van annak, hogy szellemi tőkéjének minősége kulcskérdés, és különösen az lesz, ha Románia is csatlakozik az EU-hoz" - tette hozzá.

Az MTA ezért támogatja a Sapientia és a Partiumi egyetemet, az MTA Arany János Alapítványán keresztül pedig az erdélyi magyarság önrendelkezésének megteremtését célzó törekvéseket, hiszen az autonóm közösségek európai együttélését segíti ezzel elő - mondta a tudós, hozzáfűzve: az EU régiókban gondolkodik, és Románia majdani csatlakozása után a magyar anyanyelvű személyek népes csoportja új egységet létesít majd.

Az anyaországnak is érdeke, hogy a határain túl kisebbségben élő nemzetrészek kulturális és gazdasági szempontból egyaránt növekedhessenek közösségként. Ehhez jogokat kell biztosítani, és a legtermészetesebb jogi út az autonómia megteremtése - állapította meg az MTA elnöke.

Vizi E. Szilveszter Székelyudvarhelyen Szász Jenő polgármesterrel egyrészt a város fejlődésében közrejátszó Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának támogatásáról egyeztetett. Arról is tárgyaltak, milyen segítséget nyújthat az MTA az ott élő köztestületi tagoknak, hogy azok tudományos munkásságukkal

ténylegesen hozzájárulhassanak a település gazdasági fejlődéséhez. Felmerült, hogy létesüljön Székelyudvarhelyen egy regionális kutatóintézet, amelyet az MTA finanszírozna. Ugyancsak szóba került egy, a Román Akadémiával közösen szervezendő autonómiakonferencia ötlete is - mondta Vízi E. Szilveszter a Krónikának.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek