Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti Petíció: készülnek a törvényjavaslatok

Megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Petícióval kapcsolatos törvényjavaslatokat előkészítő bizottság, amely a jövő hétre készíti el javaslatait. Hétfőtől nyújtja be majd a Fidesz-frakció a törvénymódosító csomagjait a parlamentnek - közölte Pokorni Zoltán kedden Budapesten, Hende Csabával közösen tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-06-01 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:17.052905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvénymódosítások előkészítésébe bevonták a Fidesz-frakció szakértőit, köztük Fónagy Jánost és Varga Mihályt, Hende Csabát jogi szaktudása miatt, Jakab Istvánt, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnökét, az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament vezetőit, valamint Szűrös Mátyást, a "történelmi" Szociáldemokrata Párt elnökét is.

Pokorni Zoltán elmondta, hogy a Fidesz öt törvénycsomagot ad be a petíció pontjai alapján, továbbá a költségvetés módosítását a pénzügyi fedezet érdekében.

Kezdeményezik az otthonteremtés 2000-2002. közötti rendszerének visszaállítását, a törvényi garanciák megteremtését, a források biztosítását. Ezenkívül javasolják a privatizációs törvény módosítását, amelyben rögzítenék az állami stratégiai törzsvagyont. Az egészségügyi ellátás biztosítása érdekében olyan törvénymódosítást nyújtanak be, amely a gyógyszerárak tartós csökkentését eredményezné, és megtiltanák az állami, önkormányzati kórházak privatizálását. A Fidesz a magyar gazdáknak pluszforrásokat biztosítana az uniós támogatások kiegészítéseként, azaz az uniós források mellé kifizetné a Koppenhágában kialkudott teljes 30 százalékos önrészt, faktoring-költségek nélkül. Kezdeményezik a földtörvény módosítását is. Ugyancsak indítványozza a Fidesz-frakció, hogy az energiaárak alakulását a jövőben törvény határozza meg, és azok emelkedése ne haladja meg a mindenkori infláció mértékét.

Hende Csaba a sajtótájékoztatón alkotmányba ütközőnek nevezte, hogy a kormányzati többség "tárgyalni sem hajlandó egy olyan petícióról, amelyet 1,2 millió ember hitelesített aláírásával". Hozzátette, a petíciót mind a 11 ezer polgári kör összes tagja és rengeteg MDF-szimpatizáns is aláírta.

A törvénymódosítások elfogadása "százmilliárdos nagyságrendet mozgatna meg" a 2004. évi költségvetésben - tette hozzá Pokorni Zoltán.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek