Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a kedvezménytörvény alapján megítélt oktatási-nevelési támogatás kiutalása

Megkezdték Romániában a kedvezménytörvény alapján megítélt oktatási-nevelési támogatás kiutalását. Összesen mintegy 130 ezer magyarul tanuló iskoláskorú gyermek esetében kérvényezték a szülők a 22 400 forintos támogatást.


Dátum: 2004-06-01 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:19.278952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez tulajdonképpen az idei (2003-2004-es) tanévre szóló egyszeri ösztöndíj, és tartalmazza a 2400 forintos taneszköz-támogatást is.

A kérvényeket elbíráló és a támogatás eljuttatását lebonyolító romániai Iskola Alapítvány elnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője elmondta: az oktatási-nevelési támogatásra jogosultak mintegy kilencven százaléka élt a kedvezménytörvény által biztosított lehetőséggel. Az egyetemistáknak, főiskolásoknak járó, mindössze 2800 forintos hallgatói támogatást viszont a jogosultaknak még a fele sem kérte, valószínűleg azért, mert kis összegről van szó. Ez azonban a jövő tanévtől várhatóan emelkedni fog.

Keddtől viszont az Iskola Alapítvány első kuratóriumi ülésén megítélt több mint ötezer támogatást kezdik kiutalni. A következő tanévkezdésig biztosan eljut mindegyik romániai jogosulthoz az oktatási-nevelési támogatás, amelyet a magyar állam a "Szülőföldön magyarul" program keretében biztosít a határon túli magyar iskolásoknak - mondta Kelemen Hunor.

Romániában egyébként a kedvezménytörvény életbe lépése óta mintegy félmillióan igényelték a magyarigazolványt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek