Százmillió csúszott a Medgyessy fiú zsebébe?
A Fidesz frakcio nevében Mátrai Márta önálló képviselői indítványt adott át Szili Katalinnak kedden a kormány által a Matáv Rt-nek juttatott fejlesztési adókedvezmény és Medgyessy Péter fia cégének - a Matáv Rt.-től kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása közötti összefüggéseket vizsgáló bizottság létrehozásáról.
Dátum: 2004-06-01 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:20.746842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mára ténnyé vált, hogy a Matáv Rt. 2003-ban 3,2 milliárd forintos adókedvezményben részesült a kormány jóvoltából, csakúgy, mint az is, hogy ugyanebben az esztendőben a miniszterelnök fia százmilliós megbízást kapott a cégtől. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy Medgyessy Péternek takargatnivalója van, és eltitkolja a tényeket, hiszen a számtalan ezzel kapcsolatban elhangzott kérdésre nem érkezett konkrét, egyenes válasz, ahogy a szerződés tartalmát sem tárta fel a kormányfő - emlékeztetett a képviselő. Hozzátette: az indítvány házszabályszerű, a bizottság célja pedig elsősorban az lenne, hogy kiderítse hálapénznek minősül-e az adókedvezmény évében létrejött megbízás. A Fidesz arra kéri a házelnököt, hogy a parlament június 7-i ülésén tűzze napirendre az ügy tárgyalását és még a nyári szünet előtt állítsa fel a bizottságot, hogy az mihamarabb elkezdhesse az érdemi munkát.
A Fidesz önálló képviselői indítványa a következő kérdések eldöntését bízná a bizottságra:
1. Milyen körülmények között és milyen előterjesztés alapján született meg az adókedvezményre vonatkozó kormányhatározat?
2. Kaptak-e más távközlési cégek ugyanilyen céllal a kormánytól fejlesztési adókedvezményt?
3. A kormánydöntés előtt vagy után született meg Medgyessy Péter fiának cége és a Matáv Rt. közötti megbízás?
4. Gyakorolt-e a kormány tagjai közül bárki nyomást a Matáv Rt.-re a Medgyessy Péter fia cégének juttatott megbízás érdekében?
5. a szerződés tartalma alapján tisztázható-e, hogy valódi vagy fiktív munkavégzésre szól a megbízási szerződés?
6. Miért volt szüksége a Matáv Rt.-nek Medgyessy Péter fiának cégére ha a Matáv Rt. rendelkezik saját képviselettel Brüsszelben?
7. Mekkora összeget vett igénybe a Matáv Rt. 2003-ban a neki juttatott 3,2 milliárdos öt évre szóló adókedvezményből, és milyen ütemben tervezi annak igénybevételét 2004-ben, és a Medgyessy-kormány hátralévő két évében?
8. Kizárható-e teljes egészében, hogy összefüggés van a kormány által a Matáv Rt.-nek juttatott fejlesztési adókedvezmény és Medgyessy Péter kormányfő fia cégének - a Matáv Rt.-től kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása között?
fideszfrakcio.hu