Schmitt Pál: Megnyugtató a kétmandátumos előny
A Fidesz 2,4 millió választóra számíthat az európai parlamenti választáson, és a magyar demokrácia történetében először fordulhat elő, hogy a leadott szavazatok több mint felét megszerzi - jelentette ki Schmitt Pál, a párt alelnöke kedden Egerben, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-06-01 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:24.178429, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jobboldalon 2,4 millió ember mondja azt, hogy minden körülmények között a Fideszre szavaz, míg a szocialistáknál a hűséges szavazók száma 1,9 millió - mondta a politikus. "Megnyugtató kétmandátumos előnyünk van" - tette hozzá. Ebben a helyzetben a legfőbb kérdés az, hogy a párt miként tudja híveit mozgósítani - mondta Schmitt Pál, majd annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a választási részvétel a 60 százalékot is eléri Magyarországon. Mindez azt jelenti, hogy legalább 240 ezer szavazat kell majd egy mandátum elnyeréséhez, ami a kispártoknak túl sok lehet - közölte a Fidesz európai parlamenti listavezetője.
MTI - fideszfrakcio.hu