Katolikus missziós hét Budapest belvárosában
Nem jó az embernek egyedül" mottóval kilenc napon át tartó missziós eseménysorozat kezdődik szombaton Budapesten, a Belvárosi Főplébánia szervezésében; a programok sorában babakocsis körmenet, zarándoklatszentmise, sportverseny, koncert és kiállítás is szerepel - közölte Osztie Zoltán plébános az MTI-vel.
Dátum: 2004-06-02 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:25.490229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényre szóló felhívást "Életet a Belvárosnak!" címmel hirdették meg - mondta, hozzátéve, szeretnék, ha Budapest belvárosa egy másik alternatívát is láthatna, mint a jelenlegi.
Ennek lényege: igen a családra, a gyermekekre, a keresztény kultúrára, egy magasabb rangú szellemiségre, egy igazabb és testvériesebb világra, és Krisztusra - hangsúlyozta Osztie Zoltán.
Közlése szerint a szombati nyitónapon családi programra várják az érdeklődőket. Az I. kerületi Czakó utcai sportpályán különféle versenyeket rendeznek, zenekarok adnak koncertet, lesz gulyásfőzés és tombola is, este pedig bált tartanak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Egyetem épületében.
Másnap babakocsis körmenetre várják a kisgyermekes családokat. A vasárnapi, demonstratív jellegű rendezvény célja az élet és a család védelme - mondta a plébános.
A körmenet a Március 15. térről indul, majd a Piarista köz, Váci utca, Vörösmarty tér, Deák Ferenc utca, Petőfi tér útvonalon érkezik vissza a főplébánia temploma elé.
A missziós hét keretében a továbbiakban különféle helyszíneken orgonahangversenyt rendeznek, énekkarok lépnek fel, a szerviták történetéről nyílik kiállítás, és tanulmányi napot is tartanak, amelynek fő témája a katolikus sajtó, média szerepe.
A programban bűnbánati engesztelő nap és lelkigyakorlat is szerepel. Az egyetlen vidéki program a márianosztrai zarándoklat lesz június 12-én.
Másnap tartják az Úr napi körmenetet, amely a Március 15. térről indul és összesen öt belvárosi templomot érint. A rendezvények sora szentmisével zárul, amelyet Bíró László püspök mutat be - mondta Osztie Zoltán.
MTI - fideszfrakcio.hu