Keller még mindig szeret bakot lőni
A Népszabadság értesülése szerint Péterfalvi Attila vizsgálatot indított annak kiderítésére, törvényt sértett-e Keller László, amikor magyar vadásztársaságoktól adatokat kért be arról, hogy bizonyos közéleti szereplők, illetve politikusok kikkel vadásznak? Az ombudsman vizsgálja, hogy a közpénzügyi államtitkár kérhet-e információkat különböző társaságoktól azok ügyfeleiről, a kilőtt állatok számáról és értékéről.
Dátum: 2004-06-02 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:25.799961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap kérdésére az adatvédelmi biztos csupán annyit közölt: folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozik. A lap azonban úgy értesült, a vizsgálat megállapította: a közpénzügyi államtitkár vadászati nyilvántartásával "bakot lőtt", a törvény kimondja ugyanis, hogy a vadászati naplókba csupán a vadászati hatóság emberei tekinthetnek be. Ha ezt az államtitkár is megtette, törvénysértést követett el.
Egy hónappal ezelőtt Keller László a parlamentben kérdést intézett a legfőbb ügyészhez. Arról érdeklődött, etikusnak tartja-e, hogy ő, mint jelentős közjogi méltóság, együtt vadászik nem pusztán gazdasági vezetőkkel, hanem folyamatban lévő, bűncselekménygyanús ügyek érintettjeivel, esetleg gyanúsítottjaival is. A legfőbb ügyész helyettese, Belovics Ervin válaszában arra kérte a szocialista politikust, ha bűncselekményről értesül, tegyen feljelentést. A vizsgálódás azonban meglehet, "visszafelé sül el", mert Perenyei Tamás, az Orbán-kabinet államtitkára beperelte az államtitkárt.
- A magyarországi vadállomány az állam tulajdona, az ezzel kapcsolatos információk közérdekű adatnak minősülnek - érvel a lapnak Keller László. Különösnek tartja, hogy még ki sem állt a nyilvánosság elé, már vizsgálat és per indult ellene. Az államtitkár szerint szó sincs arról, hogy törvényt sértett volna, csupán a munkáját végezte.
nol.hu - fideszfrakcio.hu