Tovább a lenini úton: lelepleződött a Népszava újabb hamisítása
Sutka Sándor rendőr dandártábornok, nyugalmazott Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány is hamisítványnak nevezte azt a neki tulajdonított levelet, amelyet a Népszava közölt a Debreceni Vagyonkezelő Rt. vagyongazdálkodásával összefüggésben. A levél a Népszava több hete tartó Kósa Lajos elleni lejárató kampányának egyik "bizonyítéka" lett volna.
Dátum: 2004-06-02 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:31.664229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hajdú-Bihar megye főügyészének közlésével megegyezően kijelentem, hogy a Népszava 2004. május 26-i számában közölt levél hamisítvány" - mondta el szerdán az MTI-nek a nyugalmazott rendőrtábornok.
A Népszavában közzétett, Sutka Sándor aláírásával ellátott, a hajdú-bihari főügyész-helyettesnek címzett levél szerint "... a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazásának eredményeként rendelkezésre álló információk a Cívis Holding vagyongazdálkodásában döntési joggal rendelkező személyek vonatkozásában relevánsak. Megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ezen személyek részben, egymás tevékenységéről tudva, azt segítve, közösen több alkalommal valósítottak meg vesztegetés, befolyással üzérkedés, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés bűntettét". "A titkos nyomozás célszemélyei vonatkozásában felmerültek olyan információk, hogy saját vállalkozásaikban, illetve magánszemélyként is követnek el különböző bűncselekményeket (adócsalás, biztosítási csalás, okirat-hamisítás stb.)" - olvasható a közzétett levélben. A Sutka Sándor rendőr dandártábornoknak tulajdonított levél szerint "a titkos nyomozásban keletkezett adatok feldolgozását követően felmerült annak megalapozott gyanúja is, hogy a célszemélyek bűnös tevékenységének koordinálását Debrecen város polgármestere, Kósa Lajos végzi. A feldolgozott személyek esetében felmerült a (...) bűnszövetkezetben való részvétel gyanúja is".
Nagy Kálmán hajdú-bihari főügyész az MTI érdeklődésére korábban hamisítványnak nevezte a Sutka Sándornak tulajdonított levelet. A főügyész kijelentette: hiányoznak a közölt dokumentumról olyan jelek, megjegyzések, a példányszámra utaló jelzések, amelyek valódiságát bizonyítanák. "Ugyanakkor, ha létezne ilyen dokumentum, az szigorúan titkos jelzéssel államtitkot képezne" - tette hozzá.
Az üggyel kapcsolatban politikusok is megszólaltak. Csontos János szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP hajdú-bihari alelnöke úgy fogalmazott, hogy "maffiaszerű összefonódások, saját cégeikkel szerződő igazgatósági tagok, rendőrségi nyomozás jellemzi a Debreceni Vagyonkezelő Rt. (Cívis Holding) működését". A szocialista politikus az üggyel kapcsolatban kérdéseket intézett a belügyminiszterhez. Egyebek között arra vár választ, létezik-e a Népszavában közölt levél tartalmával megegyező dokumentum, s a holding működésével kapcsolatos anomáliák miként kapcsolódnak Kósa Lajoshoz. A belügyminiszter válaszáról Csontos János szerdán délután a debreceni városháza előtt rendkívüli sajtótájékoztatón tájékoztatja a közvéleményt.
A Fidesz helyi szervezete kedden kezdeményezte a belügyminiszternél az üggyel kapcsolatos dokumentumok titkosításának feloldását, ami után arra szeretne választ kapni, ki hamisította, milyen céllal a levelet, és ki volt a felbujtója a hamisítványnak.
MTI - fideszfrakcio.hu