Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőkés: az RMDSZ az utódkommunisták kiszolgálója

Az egész romániai magyar nemzeti közösség számára szégyen, hogy a képviseletét totalitárius, egypártrendszeri módon kisajátító RMDSZ a kommunista diktatúra bukásának 15. évében a volt kommunistákkal szövetkezik, az antidemokratikus, nacionalista erőket erősítve - olvasható Tőkés László püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének nyilatkozatában.


Dátum: 2004-06-02 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:31.973156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tőkés László rámutat: az RMDSZ kiszolgálja az utódkommunista román hatalmat; fékeveszett kampányt folytat a választásokon való részvétel lehetőségétől megfosztott magyar polgári-nemzeti erők függetlenként vagy más pártok színeiben indulni kénytelen képviselőivel szemben; a román nacionalistákkal való szembefordulás ürügyén segédkezet nyújt a velejéig korrupt és nem kevésbé nacionalista erőknek, demokratikus legitimációt biztosítva ezáltal az erdélyi városok "bekebelezésére" törekvő PSD-nek.

Mindezek ismeretében nem csoda, hogy Adrian Nastase pártelnök ekképpen dicséri elvtársát, Markó Béla pártvezért: "komoly partner az RMDSZ és ennek vezetője, Markó Béla szövetségi elnök, ellentétben a szélsőséges Tőkés Lászlóval, aki nem érti az idők szavát". Való igaz, a román posztkommunista hatalom magyar "helytartója" jól érti "az idők szavát". Bizonyság erre "a nemzet miniszterelnökével", Orbán Viktor nemzeti politikájával való éles szembefordulása, amikor is "ostoba és veszedelmes kísérletnek" nevezi, hogy "több Fidesz-politikus az RMDSZ-szel szemben alternatív szervezetet akar létrehozni, veszélybe sodorva ezzel az erdélyi magyarság jövőjét".

Takács Csaba ügyvezető elnök még ennél is tovább megy, amikor kijelenti, hogy az RMDSZ "egységének" ilyetén szétverése "felér egy kis Trianonnal" - fogalmaz nyilatkozatában Tőkés László.

erdely.ma - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek