Medgyessyt nem csak a sajtótól féltik
Eddig sem volt divat a kormányfő nyilvános szerepléseinek közzététele és ezen a gyakorlaton a későbbiekben sem kívánnak változtatni. Ezt a kormányszóvivő titkársága közölte az Indexszel.
Dátum: 2004-06-02 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:32.649160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az internetes hírportál arról érdeklődött Gál J. Zoltánnál, hogy a kormányfő hol vesz részt kampánygyűléseken az EP-választásokig hátralévő időben. A kormányszóvivői titkárság válasza szerint az, hogy Medgyessy Péter hol szerepel kampányrendezvényeken csupán egy-két nappal az esemény előtt derül ki. Az Index információi szerint a titkolózás oka elsősorban a kormányfő előre meghirdetett nyilvános szereplésein szerzett számos kedvezőtlen tapasztalat. Medgyessy Pétert ugyanis beiktatása óta számos alkalommal kifütyülték már.
Az internetes hírportál mindenesetre úgy tudja, hogy a kormányfő ma Baján, szombaton Debrecenben tart fórumot.
index.hu - fidesz.hu