Nem volt tisztogatás 1999-ben az OTSH-ban
Egyetlen olyan dolgozó sem távozott akarata ellenére, aki korábban is a közigazgatásban tevékenykedett, miután 1999-ben megalakult az Ifjúsági és Sportminisztérium - reagált Deutsch Tamás volt ifjúsági és sportminiszter a tárca nemrégiben kinevezett vezetőjének csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Dátum: 2002-06-06 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:59.851096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jánosi György sajtótájékoztatóján arról szólt: nem tartjaelfogadhatónak, hogy az a Deutsch Tamás beszél a parlamentben Szent Bertalan éjszakájáról, aki az ISM 1999-es megalakulásakor az elődintézmény OTSH 107 dolgozójából 80-at menesztett.
Deutsch Tamás ennek kapcsán elmondta, hogy 1998 közepe és december 31-e között Wootsch Péternek, a Miniszterelnöki Hivatal sportért és ifjúságért felelős államtitkárának és Studniczky Ferenc megbízott OTSH-elnöknek kellett előkészítenie egy vadonatúj minisztérium megalakítását.
A tárca volt vezetője szerint miután az ISM-ben a sport mellett hangsúlyos szerepet kapott az ifjúsági témák és a kábítószer ellenes küzdelem, magától értetődött, hogy az egykori sporthivatal dolgozói közül nem mindenkit vettek át.