Egészségügy: mindenkinek kárt tett a kormány
A gyógyszerárak befagyasztása miatt az év végére 22 milliárd forint többletkiadás lehet a gyógyszerkasszában - jelentette ki Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa az MTI-nek szerdán.
Dátum: 2004-06-02 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:34.166809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az eltérés a huszadik héten meghaladta az 11 milliárd forintot az időarányos költségvetésben rögzített előirányzathoz képest, ez pedig azt jelenti, hogyha ez a tendencia folytatódik, akkor év végére a járóbeteg-ellátásban 261 milliárd forintos gyógyszer támogatási kiáramlással kell számolni, miközben az ez évi költségvetésben 239 milliárdot szabnak a gyógyszertámogatásnak, és közismerten a fiskális hatalom nem tűri a kassza határainak a túllépését" - mondta Mikola István, aki maga kért nyilatkozási lehetőséget.
A szakpolitikus szerint a kormányzati intézkedések következtében a csökkenő fogyasztói ár már néhány hét után forgalom növekedést eredményezett.
"Sajnos az átgondolatlan, szakmailag előkészítetlen árbefagyasztást követően a támogatás-kiáramlás fokozódik, és a várakozással ellentétben a generikus készítmények forgalmi részaránya nem emelkedik" - fűzte hozzá.
Közölte: ez utóbbi folyamat azért lenne fontos, mert a generikus készítmények olcsóbbak. Azt is meg lehet állapítani, hogy az orvosok gyógyszerfelírási szokásai nem változtak és a gyógyszergyártói promóciós tevékenység sem csökkent.
Emlékeztetett: a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal keddi ülésén egyebek közt ezen adatokra hivatkozva hozott határozatot gyógyszerügyben, amely szerint a betegek és a gyógyintézetek gyógyszerterheit nem növelve, a gyógyszerpiac szereplőivel "középtávú" megállapodást kell kötni a gyógyszerek termelői árának meghatározására, az egészségügyi és pénzügyi tárca által előre meghatározott feltételekkel.
Az alkotmánybíróság május 25-i határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította a gyógyszerárak befagyasztásáról szóló kormányrendeletet, mert a jogszabály megalkotásakor a kormány túllépte az ártörvényben adott felhatalmazás kereteit és anélkül rendelkezett az árakról, hogy annak együttes törvényi feltételei fennálltak volna.
A testület a megsemmisített rendelkezések hatályvesztésének időpontját 2004. június 30-ában határozta meg, időt hagyva a szükséges intézkedések megtételére.
MTI - fideszfrakcio.hu