Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megcsontosodott szocialista hazugságok

Csontos János gátlástalansága még a mai politikai közéletben is kirívó és megdöbbentő - reagált Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a szocialista képviselő sajtótájékoztatóján a vagyonkezelő holdinggal kapcsolatos nyomozást érintő megjegyzéseire.


Dátum: 2004-06-02 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:35.067528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Csontos János nem csak folyamatosan mást állít, mint a valóság, hanem önmagával is hadakozik" - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Kósa Lajos szerint Csontos János egyszerűen nem mond igazat. Ennek alátámasztására közölte, hogy a Népszavában megjelent dokumentumról - a volt hajdú-bihari főkapitánynak tulajdonított levél a Debreceni Vagyonkezelő Rt.-vel kapcsolatban bűncselekményre utaló jelekre utalt, s azt összefüggésbe hozta a város polgármesterével is - természetesen nem ő állította, hogy hamisítvány, hanem a hajdú-bihari főügyész és azóta már a volt megyei rendőrfőkapitány is.

Csontos János úgy állítja be, mintha az a tény, hogy az ORFK államtitoksértés miatt nyomozást rendel el, az az önkormányzatra lenne terhelő.

"Csak el kellene olvasni a rendőrségi törvény vonatkozó paragrafusát, amely világosan kimondja: ha titkos adatgyűjtés folyt valamelyik nyomozás során, akkor magának a nyomozásnak a nyilvánosságra hozatala is államtitkot sért" - fűzte hozzá.

Mindemellett Kósa Lajos megjegyezte: érdekes lenne megtudni, vajon a rendőrség milyen felhatalmazás alapján hallgat le telefonokat, köztük ellenzéki politikusokét.

Kósa Lajos szerint számos aggály vetődhet fel az ilyen eljárással összefüggésben.

Csontos Jánosnak arra a kijelentésére, miszerint a vagyonkezelő holding igazgatótanácsának újabb tagjáról derült ki, hogy saját cége etikátlan üzleti kapcsolatban áll a vagyonkezelővel, Kósa Lajos kijelentette: Csontos újabb tévedéséről van szó, ugyanis az ingatlan értékesítéséről nem a holding, hanem az önkormányzat döntött, s az értékesítést lehetővé tevő rendeletet a szocialisták is megszavazták.

Kósa Lajos elmondta azt is, hogy Csontos János állításával ellentétben Sásdi András volt fideszes önkormányzati frakcióvezető cége nem vett részt az Aquatikum-beruházásban.

Közölte azt is, hogy Kállai Gábor, a vagyonkezelő rt. felügyelő bizottságának szocialista elnöke maga írta alá azt a jegyzőkönyvet, amely része a cég mérlegbeszámolójának, és azt tartalmazza, hogy a holding a jogszabályoknak megfelelően működik.

Kósa Lajos végezetül elmondta: a Csontos János által megfogalmazott valamennyi kérdésre még aznap a nyilvánosság előtt megválaszolt.

"Csontos Jánossal csak nyílt levél formájában vagyok hajlandó levelezni" - tette hozzá Debrecen fideszes polgármestere.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek