A szolnoki bombázásra emlékeztek
A hatvan éve történt szolnoki szőnyegbombázás tragikus eseményeit idézték fel szerdán Szolnokon, a Verseghy Kör helytörténeti estjén; a második világháború során a Szolnok elleni angolszász légitámadás a tetemes anyagi veszteség mellett több ezer katona és polgár halálával járt.
Dátum: 2004-06-02 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:35.670488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bagi Gábor történész az est egyik előadója arra emlékeztetett, hogy 1944. június 2-án az angolszász légierő az egyik legpusztítóbb támadást hajtotta végre nagyszámú bombázó- és kísérő vadászrepülővel a németek által megszállt Szolnok ellen. A katonai akciónak elsősorban a szolnoki közlekedési objektumok, így a vasútállomás és a Tisza-híd lebombázása volt a célja, de nagy magasságból és pontatlanul indított robbanóeszközök a célként kijelölt helyeken túl is pusztítottak. A védekezést nehezítette, hogy a német hadsereg a városban nehéz légvédelmi ütegekkel nem rendelkezett. A szőnyegbombázás következtében csak a vasútállomáson, ahol a németeknek egy nagy egészségügyi szűrőállomása is működött, több ezer katona halt meg. A pusztítás még nagyobb lett volna, ha a németek egy lőszerekkel megrakott szerelvénye is találatot kap. Szolnokon az indóház, a vasúthálózat, a barakktábor, sok épület, köztük a vasúti kolónia is megsemmisült, a polgári halottak száma is megközelítette az ezret.
MTI - fideszfrakcio.hu