Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer József: a Fidesz uniós céljai kapcsolódnak egyedül össze az Európai Unió programjaival

A Fidesz konkrét programok mentén kész együttműködni minden politikai erővel, amely az Európai Parlamentbe bekerül - jelentette ki Szájer József szerdán Debrecenben, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-06-02 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:37.185642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlamentben összefogásra van szükség, amiről a jelenlegi kormánypártok sokat beszélnek, de azért dolgozni is kell - hangsúlyozta a Fidesz-frakció integrációs kabinetjének vezetője a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által rendezett fórumot megelőző tájékoztatón. Az összefogás, a megfelelő kormányzati érdekérvényesítés hiányára utalva példaként említette, hogy míg az EP-ben sikerre vittek magyar ügyeket, azok jelentős részét a kormánynak az Európai Tanácsban nem sikerült győzelemre vinnie. Elmondta: a magyarországi pártok közül csak a Fidesz rendelkezik olyan programmal, amelyik összekapcsolódik az Európai Unió programjaival és meghatározza öt év feladatait, amit az Európai Parlamentben képviselni fognak. Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere arról beszélt, hogy míg korábban Magyarország a kelet-európai térség legdinamikusabban fejlődő országa volt, addig mára a Medgyessy-kormány ténykedése nyomán "lemaradó, válsággal küzdő, gazdaságpolitikai hitelét vesztett ország lettünk". Kifogásolta, hogy a kormányon belül a döntések centruma a Miniszterelnöki Hivatalból átkerült a Pénzügyminisztériumba, és ezáltal fiskális szemlélet uralja a döntéseket. "Ennek újra azok az ágazatok lesznek a vesztesei, mint a Bokros-csomag idején, vagyis az oktatás, az egészségügy és a szociális szféra" - tette hozzá. Stumpf István szerint a magyar társadalom versenyképességét szolgáló szférák komoly válságban vannak, ősszel finanszírozási problémák várhatók. Kifogásolta azt is, hogy gyakorlatilag "a költségvetés nem létezik", ma senki nem tudja, miként működik az ország, milyen költségvetésből gazdálkodhat egy-egy minisztérium.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek