Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál: A Fidesznek jövőképe van

A Fidesz abban érdekelt, hogy június 13-án minél többen vegyenek részt az európai parlamenti választáson - közölte Schmitt Pál szerdán Kapuváron, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-06-02 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:37.471991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A június 13-i választáson akár 60 százalékos is lehet a részvételi arány, és a Fidesz 50 százaléknál több szavazatot szeretne megszerezni - jelentette ki az ellenzéki párt alelnöke, európai parlamenti listavezetője. Mint mondta, a Fidesz készen áll a megméretésre. "A teljesítmény, amit akár kormányzati, akár ellenzéki minőségben az asztalra letettünk, meg fogja győzni a polgárokat" - tette hozzá. A pártok közötti együttműködés esélyeit felvető kérdésre válaszolva kijelentette: az Európai Parlamentben nincs kormány és ellenzék, hanem ügyek vannak, nemzeti érdekek, amelyekért kiállnak a parlamenti képviselők. "Abban bízom, hogy a 24 magyar képviselőről lerí, hogy magyar, és nem szégyellünk lobbizni a saját országunk érdekéért" - mondta Schmitt Pál. A politikus pártja programjáról szólva hangsúlyozta: a Fidesznek nincs ellenségképe, de annál tisztábban kirajzolódó jövőképe és határozott Európa-képe van.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek