Az embereket rútul becsapták
Visszaéltek az emberek bizalmával, rútul becsapták őket, röviden: nem erről volt szó - mondta Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-06-02 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:37.758628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes országgyűlési képviselő hozzátette azt is: akik kiszámítható politikát akarnak, azoknak június 13-án a Fideszre kell adniuk voksukat, a párt listáján ugyanis - szemben a kormánypártok listáival - olyanok vannak, akik hajlandóak a legmesszebbmenőkig képviselni a nemzeti értékeket.
Cseresnyés Péter a kormány munkáját értékelve kijelentette: meggyőződése, hogy két évvel ezelőtt az emberek nem a nyugdíjasok életkörülményeinek ellehetetlenítésére, a magasabb gyógyszerárakra, az otthonteremtési rendszer szétverésére, a gázárak közel 50 százalékos emelésére és a munkahelyek megszüntetésére szavaztak. Az akkori kampányígéreteknek éppen az ellenkezője teljesült, vagyis a kormány a fideszes országgyűlési képviselő szerint rútul becsapta az embereket.
Forrás: 8800.hu
fideszfrakcio.hu