Keller túllőtt a célon
Többszörösen törvényt sértett Keller László, mert törvényi felhatalmazás és az érintettek hozzájárulása nélkül kéretett be adatokat magyar vadásztársaságokról, a náluk vadászó politikusokról és más személyekről, valamint az általuk kilőtt vadak értékéről. Ez derül ki Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos állásfoglalásából, illetve a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból. Az ügyben feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen személyes adatokkal való visszaélés több rendben megvalósuló bűntettének alapos gyanúja miatt.
Dátum: 2004-06-03 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:40.164611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közpénzügyi államtitkár megsértette a vadászatról szóló törvényt és a Miniszterelnöki Hivatalról szóló kormányrendeletet is. Az ombudsman szerint a szocialista politikus által bekéretett iratok olyan személyes adatokat tartalmaznak, amelyek megismerésére csak az érintettek hozzájárulásával, törvényi felhatalmazás alapján tekinthetett volna bele. Az adatvédelmi biztos felhívta Kellert arra, hogy a dokumentumokat küldje vissza, és az üggyel kapcsolatban keletkezett iratokat semmisítse meg. Figyelmeztette továbbá arra is, hogy a törvényellenesen megszerzett személyes adatokat egy esetleges büntetőeljárás során sem lehet felhasználni. Ugyancsak felszólította arra, hogy a folyamatban lévő iratbekéréseket szüntesse meg.
Súlyos törvénysértés - többrendbelileg
A Magyar Nemzet értesülése szerint az ügyben feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen személyes adatokkal való visszaélés több rendben megvalósuló bűntettének alapos gyanúja miatt, valamint többszörösen elkövetett adatvédelmi szabálysértésért. Ez a bűncselekmény akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. A büntetés súlyosbítható, ha bebizonyosodik, hogy az elkövető közmegbízatását használta fel a törvénysértésre.
Keller elveszett, majd mosta szennyesét
Az adatvédelmi biztostól a Perenyei és Társa Ügyvédi Iroda kért állásfoglalást, az egyik érintett cég, a Fauna Rt. jogi képviselőjeként. A cég megtagadta az iratok kiadását, ezért az államtitkárság hiánypótlásra szólította fel. A Fauna Rt. a törvénytelen adatgyűjtés ügyében még április közepén intézkedést kért Kiss Péter kancelláriaminisztertől, ám azóta is hiába vár a válaszra.
Csaknem másfél napot követően - miután az MTI, illetve a Magyar Nemzet hiába kereste - megszólalt Keller László. Az államtitkár a magyar Rádiónak azt mondta, hogy ő csak a vadászatokon részt vett személyekre és az állatok számára, vagy azok értékére volt kíváncsi. Az egyébként nem jogvégzett Keller azt állította, hogy azok az adatok, amelyeket kértek, közérdekű adatoknak számítanak. Kifogásolta, hogy Péterfalvy Attila állásfoglalásában nem említette az üvegzseb törvényt, amit szerinte figyelembe kell venni.
Magyar Nemzet - radio.hu - fideszfrakcio.hu