Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három pártot várnak az EP-be a közvélemény-kutatók

Három befutót és a bal- és jobboldali pártok közötti "döntetlen körüli eredményt" jósolnak Magyarországon a június 13-i európai uniós választáson a nagyobb közvélemény-kutató cégek. A Magyar Gallup Intézet, a Tárki és a Medián egyaránt a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ európai parlamenti bejutását valószínűsíti utolsó, májusi felmérésében.


Dátum: 2004-06-03 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:40.463098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A három nagy közvélemény-kutató cég utoljára június 4-én, pénteken teheti közzé az európai parlamenti választással kapcsolatban mért kutatási eredményeit.

A Tárki tíz nappal a választás előtt készített előrejelzésében döntetlen körüli eredményt valószínűsít a kormánypártok és az ellenzéki pártok között. "A két nagy párt legalább tíz-tíz mandátumhoz jut, és az SZDSZ is biztos résztvevőnek tűnik"- áll a közvélemény-kutató cég MTI-nek küldött ismertető anyagában. A Tárki szerint az MDF is a mandátumszerzés közelében van. A közvélemény-kutatás azt jelzi, hogy a fennmaradó mandátumok eloszlása a részvételi aránytól, valamint a pártok mozgósítási eredményétől függhet. Az alacsony részvétel az MSZP-nek, a nagyobb a Fidesznek hozhat újabb mandátumot - írja a Tárki.

A Medián két héttel a voksolás előtt készített felmérést. E szerint is három parlamenti párt küldhet képviselőket az Európai Parlamentbe: a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ, de az erőviszonyok kiegyenlítettek lesznek a két politikai oldal között. A közvélemény-kutató cég a Fidesznek 12, az MSZP-nek 10, az SZDSZ-nek 2 mandátumot jósol. A Medián értékelése szerint az MDF-nek is lehet reménye a bejutásra, de ebben az esetben mandátumot a baloldaltól, az MSZP-től venne el. Ily módon a jobboldali pártok küldhetnének több képviselőt Strasbourgba.

A Magyar Gallup Intézet a választás előtt május közepén készített kutatása ugyancsak a Fidesznek, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek jósol EP-mandátumot. "Ha most vasárnap tartanák az európai parlamenti választást, a Fidesz 12, az MSZP 11, az SZDSZ 1 mandátumra számíthatna" - írja a Magyar Gallup Intézet a cég internetes oldalán közzétett felmérés elemzésében. A Gallup felméréséből azt a következtetést vonja le, hogy az említett időszakban az MDF vezette listára a választókorú népesség "szűk 3 százaléka" szavazott volna.

A közvélemény-kutatók június 13-án a szavazókörök este 7 órai bezárását követően már nyilvánosságra hozhatják az előző nyolc napban mért, vagy közvetlenül a voksolás után felvett exit poll előrejelzéseiket, de az MTI által megkérdezett cégek egyike sem kapott egyelőre ilyen megbízást.

Az Országos Választási Bizottság a választás eredményét csak 22 óra után hirdetheti ki, mert meg kell várni, hogy az unió valamennyi tagállamában véget érjen a voksolás. Utoljára a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken zárnak be a szavazókörök június 13-án, 22 órakor.

Figyelmeztető a kormánypártoknak

Az EOS Gallup belgiumi közvéleménykutató intézet legfrissebb adatai szerint a választás komoly figyelmeztetés lehet a kormánypártoknak, elsősorban Lengyelországban és Németországban. Szintén vereségre számíthat a kormányoldal Nagy-Britanniában, Csehországban, Litvániában és Magyarországon. Ezekben az országokban szociáldemokrata, baloldali kormány van hatalmon. A közvélemény-kutató szerint vereségre kell számítania Chirac francia konzervatív pártjának, és ébresztőt fújhatnak a holland, a portugál, az észt és a szlovák konzervatív pártoknak is.

MTI - hirtv.net - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek