Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább hazudik a Népszava

Helyreigazítást követel a Népszavától Hajdú-Bihar megye rendőr-főkapitánya a lap mai írása miatt. A HavariaPress közlése szerint Halmosi Zsolt ezredes a Népszava egyik, címlapon beharangozott írása miatt követelt helyreigazítást, az állítólagos "Kósa-ügy" kapcsán.


Dátum: 2004-06-03 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:43.163525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főkapitány közleményében leszögezi: a lap cikke több mondatot is valótlanul adott a szájába, és valótlanul sugalmazta azt, hogy a főkapitány kész feloldani egyes iratok titkos minősítését. Halmosi Zsolt egyebek között közölte, hogy soha nem állított olyat, miszerint kész volna feloldani az államtitokká minősítést egy olyan ügyben, amelyet az újság "Kósa-ügyként" nevesít. Soha nem állította azt sem, hogy a lap által hivatkozott irat eredetije létezik.

A főkapitány közleménye szerint az őt telefonon megkereső újságíró kérdésére - amely Lamperth Mónika belügyminiszter egyik levelére vonatkozott - azt mondta, hogy nem tud olyan levél tartalmára reagálni, amely előtte ismeretlen. Ezt követően az újságíró újabb kérdésére, hogy az általa "Sutka-levélnek" nevezett dokumentum államtitokká minősítését hajlandó-e feloldani, a főkapitány annyit mondott: "Az általam irányított főkapitánysághoz, illetve személy szerint hozzám ezzel kapcsolatban semmiféle kérés nem érkezett. Amennyiben valaki kérést vagy kérdést intéz hozzám, annak teljesíthetőségét megfontolás tárgyává teszem."

Halmosi Zsolt ezredes szerint épp ezért a cikk valótlanul sugalmazza azt, hogy a kérdésre az újság szempontjából pozitív döntést hozott. A főkapitánynak ugyanis jogszabályban foglalt kötelessége, hogy a főkapitánysághoz érkező kérdések vagy kérések teljesíthetőségét megvizsgálja, és arról tájékoztatást adjon. Ezen általánosságban tett kijelentést azonban úgy kommentálni, hogy kijelentette: "ha kérik, kész feloldani annak minősítését", erősen túlzó és elfogadhatatlanul egyoldalú, szövegkörnyezetből kiragadott megközelítés. "Mindezt címlapon kijelentő módban megjelentetni pedig nekem tulajdonított valótlan kijelentés" - zárja közleményét a megyei főkapitány.

HavariaPress - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek