Ellenzékügyi miniszternek hiszi magát Németh
Németh Imre földművelésügyi miniszter többet foglalkozik az ellenzékkel, mint a gazdák problémáival - jelentette ki Glattfelder Béla csütörtökön.
Dátum: 2004-06-03 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:44.706854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az agrártárca vezetőjének sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva a fideszes honatya azt mondta: ha ez nem így lenne, akkor például Szlovákia nem előzhette volna meg Magyarországot a mezőgazdasági felkészülés területén. Hozzátette, a szomszédos országban a 30 százalékos nemzeti kiegészítő támogatást már régen kifizették a gazdáknak.
Előzőleg Németh Imre közölte: eddig mintegy 200 ezer gazdálkodó igényelte az előrehozott nemzeti támogatás kifizetését, összesen mintegy 50 milliárd forint értékben. Hozzátette, az ágazat támogatására 290,3 milliárd forint áll rendelkezésre az idén. A miniszter élesen bírálta a Fideszt az agráriummal kapcsolatos nyilatkozatai miatt.
Glattfelder Béla hangsúlyozta, hogy az MSZP és a kormány minden héten más számot tesz közzé a támogatási összegeket illetően. Mint mondta, alig egy hete 400 milliárd forintnyi támogatásról beszéltek, később több mint 300 milliárdról, most pedig 290 milliárdról adott tájékoztatást a miniszter.
"Úgy tűnik, hogy a kormány mindig más számot olvas ki a költségvetésből, és ez a büdzsé nagyfokú bizonytalanságára utal" - jelentette ki. Hozzáfűzte, a bizonytalanságot tükrözi, hogy tavalyról áthúzódó fizetési kötelezettségeket idei kifizetésként tüntetnek fel.
Az ellenzéki politikus elégtelennek ítélte a mezőgazdaság támogatási feltételeit ahhoz, hogy a gazdák helyt tudjanak állni az uniós versenyben: "a nemzeti támogatási forrásokat bővíteni kell".
MTI - fideszfrakcio.hu