Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A tiszta romániai választásokért

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reméli, hogy amennyiben a Velencei Bizottság megállapítja a román választási törvénynek az európai normákkal ellentétes és diszkriminatív voltát, abban az esetben a törvényt elfogadó romániai politikai erők - köztük az RMDSZ is - mindent meg fognak tenni a törvény módosításáért és a jogkövetkezmények orvoslásáért.


Dátum: 2004-06-03 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:45.649202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség üdvözli, hogy a Szövetség képviselői által az Európa Tanácsban kezdeményezett indítványnak köszönhetően a romániai választási törvényt az Európa Tanács Velencei Bizottsága fogja megvizsgálni. Többek között a magyar státustörvény vizsgálatakor a Velencei Bizottság már bebizonyította, hogy munkáját szakszerűen, politikamentesen, az európai jogi normákat és a nemzeti és etnikai kisebbségek érdekeit figyelembe véve képes ellátni.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reméli, hogy amennyiben a Velencei Bizottság megállapítja a román választási törvénynek az európai normákkal ellentétes és diszkriminatív voltát, abban az esetben a törvényt elfogadó romániai politikai erők - köztük az RMDSZ is - mindent meg fognak tenni a törvény módosításáért és a jogkövetkezmények orvoslásáért.

Németh Zsolt

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Külügyi Kabinetjének vezetője

Budapest, 2004. június 3.

Kapcsolódó elemek