Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cheney kemény fellépést szorgalmaz

Dick Cheney amerikai alelnök szerint növekvőben van az a veszély, hogy terrorista csoportok tömegpusztító fegyverekhez juthatnak Iraktól vagy más országoktól.


Dátum: 2002-06-07 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:01.376938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cheney csütörtökön Washingtonban elhangzott beszédében azt hangoztatta, hogy e veszélyre "döntő nyomatékú választ" kell adni.

A válaszadást szerinte az Egyesült Államoknak szövetségeseivel együtt kell megadnia, és a válasz jellegének megválasztásakor a legkörültekintőbben kell eljárni.

Kommentátorok úgy értelmezik az amerikai alelnök szavait, hogy Washington újabb, nagyobb szabású katonai akcióra készülődhet a terrorizmus elleni háborúban, mégpedig nyilvánvalóan Irak ellen. George Bush elnök szombaton, abban a beszédében, amelyben arról szólt, hogy az Egyesült Államoknak készen kell állnia akár a megelőző csapásra is, még nem említette konkrétan Irakot.

Cheney most külön, kiemelten szólt Szaddám Huszein rezsimjéről, utalva arra, hogy a bagdadi diktátor kétségkívül tömegpusztító kapacitás megszerzésére törekszik, és már megmutatta, hogy kész használni is az ilyen fegyvereket. Az amerikai alelnök szerint nem szabad megengedni, hogy egy olyan rezsim, amely gyűlöli az Egyesült Államokat és az általa képviselt értékeket, egyúttal tömegpusztító fegyverekkel veszélyeztethesse is gyűlölete tárgyát.

Kapcsolódó elemek