Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyorssegély demokráciadeficit ellen: veszélyes mondatok a szeretetről

"Jó esetben szeretetből és szeretetben születtünk meg. Életünk nagy feladata, hogy mi is megtanuljunk szeretni. Mert a szeretet adja az alapját a személyes kapcsolatok megélésének. A szeretet csodálatos erő" - ezek a mondatok nem hangozhattak el a köztévében június 2-án, tudta meg a fideszfrakcio.hu.


Dátum: 2004-06-03 20:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:50.896290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Információink szerint az adófizetők pénzéből fenntartott MTV Gyorssegély című műsorában nem hangozhatott el az alábbi szöveg a szeretetről szerdán:

"Jó esetben szeretetből és szeretetben születtünk meg. Életünk nagy feladata, hogy mi is megtanuljunk szeretni. Mert a szeretet adja az alapját a személyes kapcsolatok megélésének. A szeretet csodálatos erő. Ezt az erőt tapasztalhattam meg az elmúlt két évben a családomtól, barátaimtól és ismeretlenektől kapott szeretetben. Köszönöm nekik! Ők tartottak meg! Remélem, lesz alkalma megélni ezt a csodálatos erőt azoknak is, akik engem ebbe helyzetbe juttattak."

A gondolat Berkecz Máriától származik. Egyszerűen megkérdezték, mit gondol a szeretetről - ő is ember, gondolhatta a szerkesztő, miért ne lehetne elképzelése a szeretetről.

A televízió hatalmasai (a még ma is működő cenzorok?) azonban másképp látták: Berkecz Máriának nem lehetnek gondolatai a szeretetről, Berkecz Mária csak bilincsben, megalázva látható a köztévében.

Mert Berkecz Máriát nagyon gyakran láthatták az emberek még a közelmúltban is a köztelevízióban: végig lehetett követni, hogyan nyomják bele a köztörvényes bűnözők világába, hogyan motozzák meg a börtönben keményebben mint sorozatos rablógyilkossággal megvádoltakat, miképp teszik lehetetlenné, hogy szabad emberként élhessen.

Aztán arról már nem látni, hallani semmit, hogy ártatlanul hurcolták meg. Nem tudjuk, a családja, gyermekei miként élték át ezt az rémálmot. Arról sem készít senki összeállítást, mennyibe került a köztársaság polgárainak az ellene folytatott hajtóvadászat.

Ezt a csöndet kívánta volna megkísérelni egyetlen alkalommal, néhány percre a Gyorssegély című műsor. Kiderült: Magyarországon a Szólás szabadsága nem illet meg mindenkit, csak a kiválasztottakat.

Kedves olvasó, lesz ez még így se! Mert sokan vannak, akik továbbra is hisznek a szeretet és az összefogás erejében.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek