Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács Lászlónak papírja van arról, hogy hazudik

Az MSZP előre megírt forgatókönyvek alapján próbálja meg lejáratni a Fideszt, illetve politikusait. Az a Kovács László vádolja a Fideszt hazugsággal, akinek bírósági papírjai vannak arról, hogy nem mondott igazat - jelentette ki Áder János frakcióvezető pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-06-04 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:53.757029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Áder János példaként azokat a fizetett újsághirdetéseket említette, amelyeket a szocialisták tesznek közzé, és amelyekben a Fidesz "hazugsággyáráról" beszélnek.

A politikus elmondta: Kovács László tegnap egy hírműsorban meg is indokolta, hogy személy szerint ő és a szocialisták miért vádolják a Fideszt hazugságokkal.

Áder János emlékeztetett arra, hogy a szocialisták is aláírták az európai parlamenti választások etikai kódexét, amely szerint a kampányt mentesíteni kell a valótlanságok állításától, a rágalmazástól. A politikus hozzátette: az etikai kódexet aláíró Tóbiás József pártigazgató az Index és más lapok tudósítása szerint is egy kampányfelkészítőn kijelentette: "nem érdekelnek a választási és etikai kódexek, nem érdekelnek etikai kérdések, sem pedig az, ami a választási törvényben van, a végén majd megbeszéljük mennyi a bírság".

- Előre megírt lejárató forgatókönyvek bontakoznak ki a szemünk előtt - mondta Áder János, majd emlékeztetett a Kósa Lajos fideszes debreceni polgármester elleni támadásokra.

Megjegyezte: hiába derül ki, hogy az állításaik nem igazak, hiába marasztalja el őket jogerősen a bíróság, a szocialisták az előre megírt forgatókönyv szerint folytatják lejárató hadjáratukat.

Nincs új a nap alatt

Kik is vádolják a Fideszt hazugsággal? - tette fel a kérdést Áder János.

- Azok vádolják a Fideszt hazugsággal, akik ellenzéki pártként 23 millió román beözönlésével riogattak, akik két választási forduló között közzétettek egy fizetett hirdetést, amiben az szerepel: nem lesz gázáremelés, nem lesz gyógyszeráremelés. Azok vádolják a Fideszt hazugsággal, akik ezt állították a választási kampányban, miközben tudjuk, hogy a gáz ára 44 százalékkal nőtt két esztendő alatt, a támogatott gyógyszerek ára 30-40 százalékkal. Medgyessy Péter bár 1 millió embernek ígért ingyen gyógyszert, miközben nincs egyetlen egy ember Magyarországon, aki szív- és érrendszeri betegségben vagy csontritkulásban szenved, és a gyógyszere az elmúlt két évben ingyenessé vált volna. Azok vádaskodnak most fizetett hirdetések formájában is, akik 800 km autópályát ígértek. Mára kiderült, éppen Medgyessy Péter szövegírója és kampánytanácsadója vallotta be, hogy ez egy kampányfogás volt, amiről már a megszületése pillanatában mindenki tudta, hogy hazugság - mondta Áder János.

Emlékeztetett: Medgyessy Péter a választási kampányban azt is ígérte, hogy a Tisza menti árvízvédelmi munkálatokat be fogják fejezni.

A frakcióvezető rámutatott arra, hogy a két választás közötti kampányhirdetésben már szerepelt a "vessünk véget a Fidesz hazugságainak" szöveg. Nincs új a nap alatt - tette hozzá a politikus.

Kovács László vádolja a Fideszt hazugsággal, az egyetlen magyar politikus, akinek bírósági papírjai vannak arról, hogy hazudott - jelentette ki a frakcióvezető.

Áder János felidézte a két választási forduló között történteket, amikor Kovács László azzal vádolta a Fideszt, hogy kamionszámra hozza be az országba a hamis MSZP-szórólapokat. A bíróság első és másodfokon megállapította, hogy Kovács László hazudott. Kovács László ezek után egy felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, majd ott is vesztett. Három bírói fórum is megerősítette, hogy nem mondott igazat. Azt is állította, hogy a legfőbb ügyész bűnpártolásnak látszó módon foglal állást bizonyos ügyekben és nem bűnüldözést folytat. Az ez ügyben megszületett jogerős ítélet ugyancsak elmarasztalta Kovács Lászlót.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek