Kilépések az RMDSZ-ből
Tizennyolc nagyváradi tagja hagyta el a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, köztük Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő. Többségük egykori helyi tisztségviselő.
Dátum: 2004-06-04 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:54.071894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szilágyi Zsolt a Magyar Polgári Szövetség nagyváradi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az RMDSZ választási kudarca előre látható a 2004-es helyhatósági választásokon, mert megfélemlítéssel, fenyegetéssel, a kiszorítás jogilag biztosított eszközével, nem lehet mozgósítani a romániai magyarokat. Kilépését társaival együtt azzal indokolta, hogy az RMDSZ sárba tiporja a demokráciát és megfeledkezett az autonómia ügyéről. Szilágyi Zsolt a Magyar Rádiónak elmondta: a román parlamentben továbbra is képviselné a magyarság érdekeit, s frakciótársaira bízza, hogy kizárják-e, vagy sem a parlamenti csoportból.
Szilágyi Zsolt alapító tagja a Bihar megyei RMDSZ-szervezetnek, 1990 óta parlamenti képviselő. Politikai pályafutását diákszövetségi vezetőként kezdte, később az RMDSZ keretében létrejött Szabadelvű Kör, majd a Reform Tömörülés alelnöke volt. Ez utóbbi platform az RMDSZ-ben a belső ellenzék szerepét töltötte be, majd bő két éve testületileg kilépett a magyar egységszervezetből. Vezetői és tagságának zöme alapította az erdélyi Magyar Polgári Szövetséget, amely részt akart venni a helyhatósági választásokon, összegyűjtötte a megváltoztatott választási törvényben megszabott 25 ezer aláírás kétszeresét. Az új kisebbségi szervezetet nem vették fel a választási jegyzékbe, mert néhány tagtoborzó ívét hibásnak ítélte a Központi Választási Iroda. Választási részvétele meghiúsulásáért az RMDSZ-t is vádolja a Magyar Polgári Szövetség, amelynek tagjai közül többen - köztük Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester - függetlenként indulnak a választáson.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke károkozással vádolta meg a szervezetet elhagyókat.
radio.hu - fideszfrakcio.hu