A palesztinok elutasítják Mubarak békemenetrendjét
A Palesztin Hatóság elutasítja azt a menetrendet, amelyet Hoszni Mubarak egyiptomi elnök ajánl a közel-keleti konfliktus rendezésére.
Dátum: 2002-06-07 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:01.969293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A palesztin vezetőség nem foglalkozik részmegoldásokkal az önálló palesztin állam alapításának kérdésében - mondta Ahmed Abd ar-Rahman, a palesztin kabinet titkára csütörtök este az el-Dzsazíra arab műholdas tévének.
- A Palesztin Hatóság továbbra is Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi trónörökös tervét részesíti előnyben - tette hozzá ar-Rahman, aki a dpa szerint Jasszer Arafat palesztin elnök egyik bizalmas tanácsadója.
Egyiptomban akkreditált diplomaták szerint Mubarak azt javasolja, hogy a palesztin államot először csak az Izrael által 1967-ben megszállt területek 42 százalékán kiáltsák ki a jövő év elején. Ezután hároméves tárgyalási folyamat keretében állapodnának meg a végleges rendezésben. Mubarak a hétvégén Camp Davidben szándékozik ismertetni tervét George Bush amerikai elnökkel.