Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikai elnök látogatást tett a pápánál

Röviddel péntek dél után fogadta vatikáni könyvtárában a katolikus egyházfő magánkihallgatáson George W. Bush amerikai elnököt és feleségét. A vatikáni sajtószolgálat által kiadott közlemény szerint II. János Pál pápa köszönetet mondott az amerikai elnök által átnyújtott Szabadság érdemrend kitüntetésért.


Dátum: 2004-06-04 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:55.864067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Üdvözölve az amerikai államfőt és feleségét, az egyházfő örömét fejezte ki, hogy ismét lehetőség nyílott találkozásukra a sűrű program ellenére (Bush szombaton Franciaországba, míg a pápa Bernbe utazik). Megemlékezett a Róma felszabadításáért 60 esztendővel ezelőtt elesett amerikai - és lengyel - katonákról, s arra intett, hogy a múlt szörnyűségei sohase ismétlődhessenek meg. Ugyanakkor méltatta a Vatikán és az Egyesült Államok között húsz évvel ezelőtt, Ronald Reagan elnök idején létrejött diplomáciai kapcsolatokat is.

A pápa beszédében részletesen kitért a feszült közel-keleti helyzetre, a szentföldi és az iraki válságokra, s utalt arra, hogy Washington részletesen ismeri az ezzel kapcsolatos, s a kezdetektől fogva világosan kifejtett vatikáni álláspontot. II. János Pál a helyzet normalizálását, az ENSZ-szerepvállalását sürgette újólag az iraki szuverenitás visszaállítása tekintetében is, kedvezően értékelve ugyanakkor az átmeneti iraki kormány felállítására, az ideiglenes iraki államfő kinevezése érdekében tett lépéseket.

Reményét fejezte ki, hogy hasonló előrelépés következhet be a palesztin-izraeli konfliktusban is.

A katolikus egyházfő szólt a nemzetközi terrorista fenyegetés fokozott veszélyéről is, szeptember 11-i szomorú következményeire is emlékeztetve. Egyúttal jelezte, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása nélkül lehetetlen leküzdeni a nemzetközi terrorizmus veszélyét. A pápa reményét fejezte ki, hogy az amerikai elnök látogatása hozzájárul majd az Egyesült Államok és Európa közötti jobb megértéshez.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek