Egyetemi doktoravató tanácsülés Debrecenben
Doktoravató ünnepi ülést tartott pénteken a Debreceni Egyetem (DE) tanácsa, amelyen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök is. A köztársasági elnök az egyetemi tanács kezdeményezésére és az oktatási miniszter előterjesztésére hozzájárult ahhoz, hogy Győry Mátét kitüntetéses doktorrá avassák.
Dátum: 2004-06-04 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:07:57.955331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Győry Máté eleget tett a kitüntetéses doktori cím elnyerése követelményeinek: középiskolai, egyetemi és doktori tanulmányait mindvégig kitűnő eredménnyel végezte, doktori szigorlatának és védésének minősítése summa cum laude volt. Mindezek alapján Mádl Ferenc átadta Győry Máténak, a Magyar Köztársaság címerével ékesített aranygyűrűt.
Mádl Ferenc elismeréssel szólt a fiatal egyetemi oktató teljesítményéről, aki okleveles matematikus, angol-magyar szakfordító, okleveles közgazdász és jelenleg a DE analízis tanszékének egyetemi tanársegédje.
"A kitüntetéses doktori cím tanúsítja, hogy minden egyetemi tanulmányának a legmagasabb fokon tett eleget" - mondta Mádl Ferenc, aki gratulált Győry Máté teljesítményéhez.
A doktoravató ünnepi egyetemi tanácsülésen 72-en egyetemi doktori (PhD), 25-en habilitált doktori címet vettek át Imre László rektortól.
Kovács László rektorhelyettes bejelentette: a 2003/2004. tanévben az egyetem 18 oktatója szerezte meg a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet.
A DE három nyugalmazott professzora a tanácsülésen Professor Emeritus címet kapott.
Michael A. Edidin amerikai orvosprofesszor és Peter Finke német bölcsészprofesszor Doktor Honoris Causa kitüntető címet vett át az egyetemi tanácstól.
MTI - fideszfrakcio.hu