Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két évtized után ismét Svájcba látogatott a pápa

Kétnapos látogatásra szombaton Svájcba érkezett II. János Pál pápa, aki 19 évvel ezelőtt járt utoljára az alpesi országban. A pápának ez a 103. külföldi látogatása, és nyolc hónap óta az első.


Dátum: 2004-06-05 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:02.247802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katolikus egyházfő szombat este a berni jégstadionban katolikus ifjúsági találkozón vesz részt, amelyre mintegy tízezer fiatalt várnak. Vasárnap szabadtéri misét mutat be, amelyen a várakozások szerint 50-100 ezer hívő vesz részt.

II. János Pál pápasága alatt a világ 129 országában járt, mintegy 1,2 millió kilométert tett meg külföldön, ami egyenlő azzal, mintha valaki 31-szer kerülte volna meg a Földet. A pápa a legtöbbször, 8 alkalommal szülőhazáját, Lengyelországot kereste fel. Az Egyesült Államokban hétszer, Spanyolországban és Mexikóban pedig 5-5-ször járt. A sajtó úgy értesült, hogy az egyházfő idén még egy külföldi utat tesz, augusztusban a franciaországi Lourdes lesz az úti célja.

A 7 milliós lélekszámú Svájcban - ahol a lakosság 44 százaléka katolikus, 36 százaléka pedig protestáns - a közelmúltban 40 egyházi személyiség nyílt levélben foglalt állást II. János Pál lemondása mellett az egyházfő életkora miatt. A levél aláírói szerint a 84 esztendős, megromlott egészségi állapotú pápának le kellene mondania ugyanúgy, ahogy például világszerte lemondanak tisztségükről a püspökök 75. életévük betöltésekor. A svájci katolikus püspöki konferencia elítélte a nyílt levélben foglaltakat, Amedee Grab, a testület elnöke visszautasította a követelést. Egyes sajtójelentések szerint viszont a svájci katolikusok 75 százaléka egyetértett a levélben foglaltakkal. A GSF zürichi közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint a svájciak az egyház reformjának a hívei: a felmérések szerint például 90 százalékuk helyeselné a cölibátus önkéntessé tételét, sokan támogatnák, ha lehetővé tennék a nők számára is a lelkészi hivatást, és ha a püspököket a helyi egyházak választhatnák meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek