Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista pártkampány közpénzből

Medgyessy Péter idáig kétszer is bejelentette az Európa tervet, először másfél évvel ezelőtt, majd mintegy fél éve ezt megismételte. A második bejelentés már sokkal erőteljesebb reklámot kapott, mint az első, de sajnos, mind a mai napig csak ez a reklám, ami az egész Európa tervből látható. Ez nem véletlen, hiszen információk szerint mintegy 500 millió forintnyi közpénzt használt fel a terv reklámozására a kormányzat. A közpénz jelentős részét koncentrálta az európai választásokat megelőző három hétre, így az Európa terv szerves részét képezi a szocialista párt kampányának is - közölte Szijjártó Péter szombati sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-06-05 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:03.465219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő felhívta a figyelmet, hogy úton útfélen láthatók a hirdetések, plakátok, és hallhatjuk a szlogent, "modern köztársaságot építünk", amely Medgyessy Péter februári beszédének is visszatérő eleme volt. Így az Európa terv kampánya kiválóan kiegészíti a szocialista párt kampányát, amivel azt sugallja, hogy a szocialisták azok, akik dolgoznak. Holott pontosan ők azok, akik csak beszélnek az Európa tervről - tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy mind a mai napi semmilyen pályázati támogatás, semmilyen lehetőség nem realizálódott a terv keretében. Sokáig még a terv dokumentációja sem volt elérhető senki számára, de a kormány még arra sem volt képes, hogy az europaterv.hu honlapot időben regisztráltassa, még ehhez is a Fidesz segítségére volt szüksége.

A fideszes képviselő felszólította a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra, mennyit költött a szocialista párt kampányát kiegészítő Európa terv reklámozására az adófizetők pénzéből. Szijjártó Péter arra is kíváncsi, igaz-e, hogy az akció mintegy 500 millió forintba került. Arra szólítjuk fel a kormányt, hogy állítsa le a nem létező Európa terv kampányát az európai parlamenti választásokat megelőző utolsó héten - tette hozzá.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek