Média és erkölcs köszönőviszonyban sincsenek egymással
Kondor Katalin, a Magyar Rádió (MR) elnöke szombaton Budapesten kijelentette: média és erkölcs ma Magyarországon köszönőviszonyban sincs egymással, de nem a tükröző szerepet betöltő média, hanem a társadalom van válságban.
Dátum: 2004-06-05 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:03.775565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTV totális baloldali megszállásával és a rádió ellen indított, megfélemlítést célzó rágalomhadjárattal az objektív közszolgálati tájékoztatás lényegében elpusztult - mondta az MR elnöke az Erkölcs és média címmel a Fidesz kulturális tagozata által rendezett tanácskozáson. A Magyar Nemzeten kívül nem lehet hozzájutni napi hírekhez és hírmagyarázatokhoz az írott sajtóban, kizárólag "az álliberális és álszocialista sajtómunkások tálalásában" - tette hozzá. Kijelentette, az MTV-ben a legsötétebb kommunista időszakra emlékeztetető cenzúrázás folyik közpénzekből, nekik nem tetsző riportalanyokat vágnak ki a műsorokból, nem szólalhatnak meg a polgári körök képviselői. Kondor Katalin azt mondta, tudatos megtévesztés folyik, ami gyengíti, álságossá és hamissá teszi a demokráciát. Hozzátette, az ész, az erkölcs és a tisztesség uralma egy fokkal jobb, mint a demokrácia.
Borókai Gábor, a Hír TV elnöke arról beszélt: a konzervatív sajtó számára most lehetőség kínálkozik arra, hogy a média működési és értelmezési kereteit átírja. Azt mondta, a konzervatív, értékalapú médiának szét kell törnie azokat a működési kereteket, amelyeket a balliberális túlsúlyú sajtó szabott meg. Borókai Gábor sikeresnek mondta, hogy az általa vezetett, vállaltan konzervatív alapállású médium nem dinamittal, hanem mérsékelt eszközökkel terjeszti az igazságot, próbálja áttörni a hazugság falát.
Rostás Farkas György író, újságíró azt taglalta, hogy a magyar média többsége a szemlélődők kegyetlenségével ábrázolja a romákat, ahelyett, hogy objektív, korrekt híradásokkal és riportokkal segítené elő a sztereotip negatív roma imázs eltűnését. Kifejtette: a cigányság társadalmon kívüli, abba beilleszkedni képtelen, segélyekért kuncsorgó csoportként való bemutatása a felelősség elhárításához vezethet a többségi társadalomban. Értékelése szerint a mai magyar média teljesítménye e téren szakmailag és etikailag is kifogásolható; a tömegtájékoztatási eszközök a cigányságot többnyire homogén masszaként láttatják.
Juhász Judit, az egy hete műsort sugárzó Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese elmondta: az emberi méltóságot tiszteletben tartó katolikus rádió nem különíti el egymástól az erkölcsöt és a médiát. Tájékoztatása szerint a katolikus rádió az irodalomban, zenében és ismeretterjesztésben is közszolgálati feladatot lát el, a napi műsorfolyamnak csak kilenc százaléka vallási jellegű, a többi közszolgálat. Megítélése szerint a társadalomban a legtöbb gondot és elvarratlan szálat talán a médiaháború okozza.
MTI - fideszfrakcio.hu